JESS KINGA CSAK EGYETLEN VÁLLALKOZÁST TART ÉRDEMESNEK ARRA, HOGY REKLÁMOZZON

Tavalyelőtt ősszel politikai megalkuvók, árulók és átállók koalíciója vette át Vácon a város irányítását, akik a város lakossága felé azóta – szivárványosan ugyan, de azért egyféle egységet igyekeznek mutatni. Jess Kinga különös szereplője ennek a kompániának. Szerepvállalása, amióta politizálásra adta a fejét, egyféle hitelességvesztő lejtmenetnek tűnik, amit sokan meghökkenve tapasztalnak és elkeseredetten látnak.

Kérjük, tévedjenek rá a tanácsnok asszony közösségi oldalára, amely hemzseg az általa eddig is rajongva tisztelt polgármesterét magasztaló posztoktól. Ízlés és önmérséklet kérdése, de tán még ez is rendben van!

Ez volt az a megtévesztésre is alkalmas Matkovich poszt, amelyben egy művházban készült fotóval illusztrálta a polgármester „az egész nap dolgozást”, amely valójában, egy később általa is elismerten, egy bánki wellness alkalmon történt meg. Jess hitelesítette e poszt megosztásával az igazság efféle „meghajlítását”.

Tulajdonképpen még az is rendben van, hogy egy helyütt visszafogottság és a realitások figyelembevétele nélkül ekképpen értékelte az Összefogás egy esztendejét:

„Sok-sok lépést tettünk meg a város érdekében. Nem sorolom a munkákat és az eredményeket, mert aki követi a tevékenységünket, az pontosan tudja. (…) Az eredmények minket igazolnak. A lakosok többsége töretlenül támogatja a munkánkat!”

Jess Kinga, Vác, egykor a maga vállalkozása, állatvédelmi és számos karitatív feladatvállalása által köztisztelet is kivívó polgára volt ennek a városnak, de mára immár teljes személyiségével beszállt abba az önfényező, nehezen indokolható propagandába, amely a valós tettek hiányát hivatott elleplezni a Facebook-propagandával. Persze, lelke rajta ezen is, ha ezt így találja helyesnek!

ANGRY WOMEN WILL CHANGE THE WORLD (‘A dühös nők megváltoztatják a világot’) – Jess Kinga egyik ezo-öko-libero-feminista posztja – Mondjuk, ezzel sokan vitatkoznának, hogy valójában milyen nők képesek a világ megváltoztatására, de nyilván a szólásszabadság része az is, hogy butaságokat is állíthatunk!

És tán még az is rendben van, hogy a közösségi oldala a világnézetének megfelelően telis-tele van

  • kormányellenes, nyitott társadalomért küzdő, hazai héroszokkal,
  • helyi, hősies jóemberkedőkkel,
  • embernemlátta váci jószomszédokkal,
  • SZFE-aktivizmussal,
  • feminista ezoterizmussal,
  • tudománytalan kijelentésekkel
  • és olyan nagyszerűvé felnagyított, önkormányzati intézkedések izgatott megéneklésével, amelyek java nem más, mint szimpla városműködtetés…

Jess Kinga, a manapság igazán jól megfizetett közéleti megbízatásai által nem kétséges, hogy lekenyerezettje, aktivistája, lojális elkötelezettje, szervilis szószólója (a nem kívánt kifejezés törlendő!) a jelenlegi szivárványos, balliberális városvezetésnek, így szolgálja azt, és tevékenykedik a maga személyes korlátai közepette. Úgyhogy, tán ez is rendben van!

De kérdezzük a tisztelt helyi vállalkozókat, vendéglátósokat, boltosokat, cukrászdásokat, hogy szokták-e látni Jess Kinga posztjai között a vállalkozásaikat emlegetni, reklámozni, méltatni? Ha valaki ilyet találna, amely elkerülte volna a figyelmünket, jelezze!

Na, ez az, ami nincs rendben!

Csak EGY vállalkozás VAN, amely rendszeresen kiemelt szerepet kap a közösségi oldalán, az ama Duna-parti, nemrégiben Korzó-kompatibilis kétségeket kiváltó építészeti megoldással kiegészült, üvegkutricás épületben lévő.

Az, hogy a váci vállalkozások közül Jess Kinga számára csak egyetlen kiemelésre méltó létezik csupán, ez azért már valóban méltatlan egy megválasztott közszereplőhöz, és sérelmezhető minden olyan vállalkozó számára, hogy a tanácsnok asszonynak miért épp csak egyetlen vendéglátóhely méltó arra, hogy a megnyitása óta gyakorlatilag folyamatosan reklámozza azt.

Igen, közismert, hogy Matkovich Ilona hozzátartozóié e vállalkozás.

5 poszt egy kivételezett helyzetű, váci vállalkozásról, 0 bármilyen más váciról. Írta is az egyik kommentelője: „Nos, képviselő asszony, ez a bújtatott fizetett reklám. Nem illik. De miért is mondom….” – Ha ez rendjén való, mi kérünk elnézést!

Az azért már nehezen szokható meg, hogy csupán egyetlen méltó, helyi vállalkozás létezik csak Jess Kinga ezoterikus váci univerzumában. Valamint nehezen szokható meg, hogy rendszeresen megosztja ugyanitt a város egyik legalantasabb trollsajtójának a posztjait, amely leválasztja „a város testéről”, folyamatosan dehumanizálja a város azon választópolgárait, akik szintén a Jess Kinga által vezetett település lakói, bár tagadhatatlanul nem voltak az ő szavazói, de arra is esküt tett, hogy őket is szolgálni fogja.

Jess Kinga egyik jóemberkedő posztja világossá teszi az Összefogás ideológiáját, egymás iránti összetartozásukat. (A képviselők feje feletti számok a maguknak kiosztott, fizetett, felügyelő bizottsági tagságok mennyiségét mutatják.)

A fent említett önfényező posztjában a továbbiakban még így fogalmazott:

„Egy éve ilyeneket mondtak sokan: Vác felszabadult vagy így: még a Nap is másképp süt.”

Igen, ezt sokan, mások is így látják, akik felé a városháza a „fényes orcáját fordítja”, azoknak valóban felszabadulás és fény ragyogja be a napjait, de ismert, hogy milyen sors jut azoknak, akik ebből nem részesülhetnek. (Sokat írtunk már a városházi képviseleti demokrácia-felfogásról, mi jár az ellenzéki képviselőknek…)

Valamint ezt panaszolta el még:

„A megnyert választás óta a kormánypárti oldal erős és legtöbbször igaztalan támadásokkal igyekszik minket befeketíteni.”

Tanácsnok Asszony! Soha nem tennénk ilyet, ugyanis nincs szükség a „befeketítésre”, csak rendszeresen bátorkodunk észrevenni, amikor

  • túlkapásokat tesznek,
  • mutyiznak,
  • maguk malmára hajtják a vizet,
  • bennfenteskednek,
  • trollkodnak,
  • mit-miért tesznek,
  • milyen eredményeket érnek el stb.

és a város nagy elkeseredésére igen sokszor, amolyan másodlagos szégyenérzetet váltanak ki ezek által a váci polgárokból.