MOYS CSABA: AZT CSINÁLJÁK KICSIBEN, AMIT A GYURCSÁNYÉK AKARNAK CSINÁLNI NAGYBAN – VÁCUP VIDEÓ

Megkértük Vác ismert közéleti szereplőit – politikai hovatartozástól függetlenül –, hogy mondják el véleményüket a 2019-ben megválasztott városvezetés első évéről. A VácUp című interjúsorozatunk következő nyilatkozója Moys Csaba, Vác rendszerváltó jobboldali politikusa.

Olyan Vác Város és Pest Megye által is Pro Urbe-díjjal kitüntetett rendíthetetlen elkötelezettségű közéleti személyiség adott ezúttal interjút, aki fittyet hányva életkorára változatlan aktivitással vesz részt városunk szellemi életében, számos városvédő, hagyománytisztelő közösségünknek a tagja, vezetője. A Vácon született, iskoláit is Vácon kijáró okleveles gépészmérnök a rendszerváltás első testületében alpolgármesteri tisztet töltött be, véleménye, közéleti jelenségeinkre való reflektálásai mindig is zsinórmértéket jelentettek a váci jobboldal számára.

Pár mondat a beszélgetésből:

  • Ferjancsicsról még el kell mondanom, hogy tulajdonképpen ő fideszes volt eleinte, de rájöttem – mindegy, kimondom, jelentsenek fel –, hogy tulajdonképpen tégla volt ő akkor. Már akkor is a szocik felé húzott, és aztán tényleg oda is állt.
  • Abszolút antidemokratikus, amit most csinál ez a jelenlegi képviselő-testület.
  • Mert a megtévesztett lakosság megszavazta őket. De a jobboldali városok, azok ő szerintük nem szabadok? Azokat ki választotta?
  • Megtakarítanak nem tudom, hány millió forintot. Miből takarítják meg? Abból, hogy három alpolgármester lett?
  • Nem nagyon látom a reményt. Mert tulajdonképpen eltelt most már közel másfél évük, és ezalatt legalább az ígéreteknek egy részét meg kellett volna valósítani. És állandóan arra hivatkoznak, hogy nincsen pénz.

Itt az interjú bemutatkozó része, a teljessel pénteken jövünk majd ki: