EZ MÁR AZ OSZTRÁK KISVÁROS? – TÓTVÁRADI-NAGY BENCE EGYSZERŰEN IGÉNYTELEN, VAGY CSAK TEHETETLEN?

A közösségi médiában a napokban találkozhattunk egy emberfeletti teljesítményeket bemutató poszttal – írja levelében az egyik olvasónk. Az év folyamán teljesítménykampányt végző Tótváradi-Nagy Bencének a nevéhez „komoly eredmények” köthetőek, beszámolt már utcanév táblák, lámpák felszereléséről, zsákutca táblák kihelyezéséről. Köszönjük olvasónk észrevételét, fotóit!

Ne nézzük le ezeket a fejlesztéseket, viszont egy éves teljesítménynek elég gyengék, főleg úgy, hogy ezek nem más, mint kötelezően ellátott feladataik lennének! Ezeket a fejlesztéseket a szivárványkoalíció is felhasználhatná saját maguk bemutatására. Sokkal boldogabbak lennénk, ha nem csak az utcákban, de a balliberális koalíció tagjainak a fejében is világosság váltaná fel a sötétséget, és a zsákutca táblát is felhasználhatnák új logójukként.

Tótváradi-Nagy Bence kommunikációja alapján nagyon büszkének kell lennünk rá, hogy ily mértékű fejlesztéseket képes megvalósítani. A polgármester asszonytól remekül sikerült ellesnie azt a fajta kommunikációt, hogy a munkáját úgy mutassa be, hogy mindenképpen legyen mellette siránkozás is.

Konfucius szerint „jobb gyertyát gyújtani, mint szidni a sötétséget”! Jó lenne, ha Tótváradi-Nagy Bence is elolvasná ezt az idézetet és értelmezné. Amennyiben ő is úgy gondolja, hogy rossz az önkormányzat anyagi helyzete, és rendes fejlesztéseket nem tud végrehajtani a körzetében, akkor szeretném kérni, hogy szólítsa fel legalább a harmadik alpolgármestert, hogy a spórolás jegyében, a városlakók érdekében mondjon le a tiszteletdíjáról.

Tegyük hozzá a képviselő úr sirámaihoz azt mindenképpen, hogy a városvezetés hazug csúsztatásai ellenére a Fördős-érából több mint 600 millió Ft pénzmaradványa maradt az önkormányzatnak, emellett a 0 Ft-os állásidőre küldött és leépített emberek bére is megmaradt, valamint az adóemelésekből és az új adók bevezetéséből is plusz pénzhez jutott az önkormányzat, az elmaradt rendezvényekre szánt pénzt se volt mire elkölteniük, úgyhogy megkérdezzük: miféle összeg hiányzik, ami nem mutatkozik most elegendőnek?

A nagy teljesítmény-kampányából viszont úgy tűnik, hogy pont csak az alapvető feladatainak ellátása hiányzik. Most jön az igazán fontos kérdés. Igénytelen vagy tehetetlen? A lakhelyétől nagyjából 30 méterre található Béke téren áldatlan állapotok uralkodnak. Úgy néz ki, hogy nem volt számára elég egy hónap, hogy a téren a kupacokba rothadó leveleket elszállíttassa. Vajon nem zavarja minden áldott nap, amikor kinéz az ablakán a téren rothadó levélkupacok látványa? Az is előfordulhat, hogy van annyira igényes a képviselő úr, hogy mégis csak zavarja, de tehetetlenül áll a feladat előtt, és nem tudja megoldani.

Az adófelderítés és a nehéz helyzetben lévő emberek sarcolása helyett csak ajánlani tudom az avar kupacok felderítését és elszállítását. Szerény véleményem szerint, ezzel mindenki jobban járna!

A tehetetlenségével Felső Törökhegyen is találkoztunk, amikor az utcáinkon életveszélyes állapotok uralkodtak. Akkor sem a problémamegoldó-képességéről vált híressé.
Egy pillanatra sem tagadható: nehéz helyzetben van, nem lehet könnyű a semmit és a kötelező feladatokat extra teljesítményként eladni.

Reméljük, hogy az új év során a szavak mögött lesznek végre majd valódi tettek is.
Reméljük, sikerül ezeket, a jelenleg ma még számára olyan óriási feladatnak tűnő ügyeket is megoldani, mint például a falevelek elhordatása. A jelenlegi helyzetben, ahol a Facebook-huszárkodásé és a kormány támadásáé a főszerep, ott a valódi városvezetés helyett egyelőre nem is reménykedhetünk ennél többen.