A nekrológ a rokonszenvezők szomorú tisztelgésének szomorú műfaja. Ha egy város ismert és elismert polgára elhagyja a földi létet, a gyászhír döbbenete, akár egy hirtelen robbanás okozta légnyomás, néhány másodpercre megállít és visszarepít bennünket fiatal korunkba. Akkor azt gondoltuk, hogy velünk ez nem történhet meg. Mintha életünk végtelenségig tartana, mintha jövőnk csupán meghosszabbított jelenünk lenne.
Gyerekkorunkban közel laktunk egymáshoz. A közös játékok az esztendők során barátsággá érlelték a napi együttlétet. Aztán évtizedekre elváltak útjaink. Jóval később, mint mérnök kollégák találkoztunk újra. Ő Miskolcon, a Nehézipari Műszaki Egyetemen diplomázott, én Budapesten. Gábor a FORTE Fotokémiai Gyárban indult a pályán, s dolgozott ott mindaddig, amíg az 1989/90-es esztendők meg nem nyitották a lelkiismeretével összeegyeztethető politizálás és közéleti tevékenység előtt az utat.
Ennek – a rendszerváltásra keresztelt nyitásnak – ő maga nem volt úttörője. A Magyar Demokrata Fórum Váci Szervezetébe is csak 1990-ben lépett be, amelynek nem sokkal később az elnöke, majd 1992-ben az MDF Pest megyei Választmányának is a tagja lett. 1994-től a Pest megyei Közgyűlés elnökhelyettese és Vácott több cikluson át képviselő. 1998-ban a megyei Választmány az Országos Választmányba delegálja. Ezen fórumok mindegyikén együtt dolgoztam vele. Pontosan tudta, hogy a politika talaja nem Éden termőföldje, abban kódolva van a bukás és az anyagi romlás lehetősége. Mindezek ellenére hangot adott a demokrácia, a szociális igazságosság, az élhető környezet és a társadalmi béke keresztényi követelményének, a mai világunkban eluralkodott önzés és neoliberális ideológiák ellenében.
Ez a már-már deákferenci hang most elnémult. Csend ül a budapesti kártyaasztalra is, ahol oly sokat áldozott szenvedélyének, a tarokk kártyajátéknak. Akik űzik ezt a játékot, mondják, hogy kiváló mestere volt az ördög bibliájának.
1994-ben, az első vörös-kék politikai cunami idején Gábor megalapította a város máig egyetlen keresztény-konzervatív havilapját, a Váci Polgárt, amit saját költségén tartott fenn, s gondozott egészen a Pro Urbe díjig.
Búcsúzunk a vallását gyakorló, hívő kereszténytől, a tehetséges sportembertől, a példás családapától, a tiszta fejű, kompromisszumképes politikustól, a városatyától és a szenvedélyes tarokk játékostól.
Imáink és gondolataink családjánál vannak, és mindazoknál, akik vele dolgoztak, őt ismerték és tisztelték. Élete legnagyobb kártyacsatája most bevégeztetett.
A Pagát Urunknál, Istenünknél volt. Ő elérkezettnek látta az időt és kijátszotta. Hívő ember módjára fogadjuk el döntését és köszönjük meg Gábort, akit most magához hívott az Örök Életre.
(PAGÁT ULTIMÓ, a tarokk egyik figurája, amelyben az utolsó ütést a pagáttal viszik el. – a szerk.)
Dr. Somorjai Gábor