December 8-án három bódét találtunk a „márványtéren”, az egyikben egy rétsági karácsonyi kellékeket árusító, a másik kettőben sapkás-kalapos árult. A Görgey utcában nagymarosiak kínáltak karácsonyi díszeket, kellékeket, a város főterén pedig egy kürtöskalácsos és egy forralt boros tartott nyitva, és két bódé várta az adventet zárt ajtókkal a giccses borítású zenepavilon és a Jézus születésére egy kicsit sem emlékeztető ízléstelen szarvasok körül. Még szerencse, hogy a Fehérek temploma előtti betlehem visszahoz valamit a régi karácsonyok hangulatából.
Szánalmas adventje lett idén Vácnak, nem csak a pandémia miatt, hanem mind az ünneplésre, mind a városszervezésre, mind a helyi vállalkozók iránt érzéketlen magatartású városirányítás miatt. Arról, hogy a polgári ízlésnek mennyire felel meg a szarvasos, vörös gyertyás Március 15. tér, az talán lehet esztétikai kérdés, de hogy a magát vállalkozóbarátnak meghirdető, ezzel is sikert elérő jelenlegi városvezetés nem volt képes meghirdetni az utcai bódékat a váci kiskereskedőknek, hogy azok levegőhöz jussanak valamelyest e katasztrofális üzleti időszakban, az már inkább egy alapvető testtartás, hozzáállás kérdése lehet!
A nyitva tartó helyeket vidékiek vették ki, az információink szerint másfélmillió forint helypénzt kérnek tőlük. Minden tiszteletünk az elszánt árusoké, akik reméljük, ki tudják majd termelni a helypénzt, sőt hasznot is hoz számukra majd e vásár. A magát vállalkozó barátnak mondó önkormányzat igazán szakíthatott volna azzal a hagyománnyal, hogy nem törődik a helyi kiskereskedőkkel.
Nyilván nem a vásárlásól szól az advent és a karácsonyi készület, de tagadhatatlan, hogy a váci kiskereskedőknek fellélegzést jelenthetett volna egy mérséklet helypénzes, hangulatos helyi vásár.
Helyette olvashatjuk a képviselők posztjaiban az ömlengést az általuk magasra értékelt, ünnepi díszbe öltözött városról.
Fájón, immár két Vác bontakozik ki a szemünk előtt: egy valós és egy propagandában felnagyított!
***
Természetesen az adventi vásár kapcsán is megkérdeztük Matkovich Ilonát, de erre az egyszerű kérdésre sem volt hajlandó válaszolni: