VICSEK FERENC KINEK KÉSZÍTETT HÓNAPOKON ÁT KÖZPÉNZBŐL ANYAGOT?

Vicsek Ferenc balliberális újságíró a várossal kötött szerződése alapján köteles volt ellátni a városi szóvivő, a kommunikációs munkatárs számára háttéranyagok elkészítésének feladatát. E határozott időre kötött szerződések tanúsága szerint az egyre magasabb összegű közpénzre kötött megállapodások nem elhanyagolható hiányossága, hogy semmi jelét nem látjuk annak, hogy lenne olyan szereplője a városházának, aki a szóvivő, illetve a kommunikációs munkatárs lenne.

A jelek szerint mégis csak lennie kell valakinek, akit egyik írásunkban egy ismeretlen „kopasz cenzor”-nak neveztünk, hiszen keze munkájának eredménye gyakran kézzelfoghatóan megmutatkozik a város közéletében, hihetetlen munkabírással váciakat tilt le Vác közösségi oldalairól, azonnal reagál karaktergyilkos stílusban a városházakritikus hangokra, mind a városháza hivatalos, mind annak hivatalosnak tulajdonított médiumain. Ami igazán egységes a reagálásokban, az mindig a névtelenség.

Ha rákeresünk a városháza honlapján a „szóvivő” vagy a „sajtós” kifejezésekre, egyikre sem ad találatot az oldal. Azonban létezik a Polgármesteri Kabinet – Szervezési és Tájékoztatási Irodája, amelynek vezető/elnökeként Bodzásné Bóka Szilvia irodavezetőt nevezik meg. Erre az irodára leginkább az jellemző, hogy

május óta a 20-30 bármely ide írt kérdésünkre egyetlen válasz sem érkezett, lapunkat még soha sajtótájékoztatóra innen még nem invitálták meg.

Kereszturi Gyula nevére is ráakadhatunk még – mint sajtótitkár – ugyanebben a Szervezési és Tájékoztatási Irodában. (Ha Kereszturinak ehhez a saját oldalához is tanácsot adott Vicsek, akkor azt kell gondolnunk, nagy pazarba veszett a munkája. )

Ezeken az információkon kívül még azt tudhatjuk, hogy a Szervezési és Tájékoztatási Iroda hívható a különleges jogrend idején a 06-27-513-430-as telefonszámon.

Vicsek Ferencet, az ATV, Civil Rádió, a Dimenzió Média Alapítvány, Klubrádió (itt főszerkesztő volt 4 éven át), Magyar Rádió, a Magyarország, a Magyar Televízió és Magyar Rádió egyik legszélsőségesebben balliberális elkötelezettségű újságíróját legtöbben az ATV Fórum műsorából ismerhették meg.

Kérdezze Vicsek Urat! ATV Fórum 2012.09.01.

Egyébként olyan igazán fekete öves balliberális médiumok, mint az Amerikai Népszava és a Hócipő nevezi Vicseket kiemelkedő balliberális médiaszemélyiségnek.

Vicsek Ferenc neve tavaly gyakran feltűnt Matkovich Ilona kampánya során, információink szerint sajtófőnöke is volt a jelöltnek. Feltűnően sokat foglalkozott a Dunakanyar Színház ügyével, így a bizalmatlanokban felvetődhet, hogy ő állhat számos, a színház régi vezetője elleni támadás hátterében.

Májusig az ő neve szerepel a Váci Hírnök impresszumában, mint főszerkesztő. A szeptemberi számtól ezt a feladatkört az Alfahírtől távozott Jobbik-közeli Eszes Ádám vette át, aki tudtunkkal, már pár alkalommal bizonyította Matkovich-hoz való hűségét.

Összegezve: Vicsek foglalkoztatása egy újabb sajnálatos példája annak, hogy a valós városvezetői erények és munkák helyett a városházán a kommunikációra helyezték a hangsúlyt, annak is az egyik legvérmesebb balliberális képviselőjének alkalmazása által, amire már megint semmilyen közpénz költése nem volt drága.

***

A Váci Hírnök új főszerkesztője

Eszes Ádám Alfahír főszerkesztői kinevezéséről a Media1 is beszámolt 2020. február 21-én. Majd Eszes Ádám is megerősítette a májusi távozását, és elmondta, más pozícióban sem marad a portálnál.
2019 óta dolgozott az Alfahírnél, de több mint egy évtizedes újságírói tapasztalattal rendelkezik. 2010-től az Est Média munkatársa, 2012-től a HírTV hírszerkesztője, majd a csatorna híradójának felelős szerkesztője volt egészen 2018 augusztusáig.
Az Azonnali ugyanakkor jobbikos körökből úgy értesült: Eszes távozásának hátterében nem az elmúlt napok jobbikos kilépési hulláma áll, hanem szakmai konfliktus.
Forrás: media1
Forrás: azonnali