ÚJ ELNÖKE LETT BARANYAI IMRE SZEMÉLYÉBEN A VÁC VÁROSI EVEZŐS CLUBNAK

Miután Hirling Zsolt lemondott posztjáról, új elnököt választott a döntéshozó grémium a Vác Városi Evezős Club élére: a jövőben Baranyai Imre tölti be a pozíciót. A tisztújítás során új elnökségi tagot is választottak dr. Paulik György személyében.

Fotó: VVEC Facebook

– Milyen visszatérni a csónakházba, miután idestova három évtizeddel ezelőtt évekig aktív sportolója volt a klubnak?
– Ahogy a sportolók, az elnökségi tagok, edzők előtt is elmondtam, nagyon nagy megtiszteltetés, hogy – miután Bácskai Zoltán elnökségi tag felkérésére elvállaltam a jelölést – egy évvel ezelőtt beválasztottak az elnökségbe, most pedig bizalmat kaptam klubelnökként. Nekem nagyon sokat segített annak idején ez az egyesület és azok az edzők, akiknek a keze alatt nevelkedhettem, illetve azok a sporttársak, akikkel volt szerencsém együtt evezni, sikerélményeket és közösségi élményeket is szerezve, barátokra szert téve.

Én úgy gondolom, hogy ez az indíttatás, amit itt kaptam, végigkísért eddig is az életem során és meghatározó útravaló a jövőre nézve is. Az a kitartás, az a szenvedély, az az alázat, ahogy annak idején a sporthoz hozzáálltunk, mindmáig zsinórmércém, sajnos ezt ma már nem mindenhol látni, pedig fontos lenne az a fajta tanulni vágyó elszántság, ahogy mi annak idején a felnőtt versenyző társakra tekintettünk példaképeinkként.

Fotó: VVEC Facebook

Itt nekünk a kiemelt edzőnk Rapcsák Károly volt, aki hál’ Istennek azóta is jelen van a klub életében, töretlen lelkesedéssel foglalkozik az újabb és újabb evezős generációk tagjaival, nekem ő is szavatolja az oly fontos folytonosságot, mindig azt szoktam róla mondani, hogy olyan, mint Charles Bronson, hogy 30 évesen és 60 éven túl szinte ugyanúgy néz ki, ugyanaz a mentalitása, ugyanaz a mozgása, alig venni észre rajta a korosodás jeleit. Ezúton is további jó egészséget, sok sikert kívánok neki és persze mindannyiunknak, mindenkinek, ebben a pandémiás világban talán ez a legfontosabb.

Aztán a folytonosság jegyében nagyon jelentős szerepük van a veterán evezőseinknek, a baráti körünkbe tartozóknak, akik immár hosszú évek óta minden ősszel megszerveznek egy kötetlen találkozót a régebbi sportolóknak. Valahol ez a kötődés az alapja annak, hogy sikeres és vonzó egyesület lehessünk, egy összetartó nagy család ha úgy tetszik. Továbbá azt is jó látni, hogy nagyon sok dolog megvan még abból az időből, amikor az én korosztályom tagjai aktívak voltak, gondolok itt számos hajóra, más felszerelésre, miközben persze ugyancsak nagy öröm konstatálni, hogy milyen sok új eszköz szolgálja a versenyzők felkészülését, hogy lépésről-lépésre miképp válik egyre korszerűbbé-komfortosabbá a telepünk.

Nagyon felemelő, hogy rengeteg gyerek, fiatal sportol itt, az egyik fő feladatomnak tartom, hogy ebben minél aktívabban részt tudjak venni, segíteni az egyesület munkáját. Már a szövetség elnökével, Pető Tiborral is egyeztettünk a jövőről, megvannak az elképzeléseink arra vonatkozóan, hogy miként lehet az egyesületet mind rövid-, mind hosszabb távon igazán jó szinten működtetni.

Fotó: Ribáry Zoltán/VácOnline

– A civil életben, hivatásában is a sportélet közelében, sőt sűrűjében van, de miként is?
– Gyakorlatilag 2009-ig a rendőrség kötelékében dolgoztam, bűnügyi területen, nyomozóként, nagyon szép éveim voltak ott is, jó szívvel emlékszem vissza arra az időszakra, mint ahogy nagyon szeretem a mostani munkámat is. Jelenleg, immár egy évtizede a Ferecvárosi Torna Clubnál dolgozom, kezdetben az ottani biztonsági cég vezetőjeként láttam el a feladatomat, illetve most már évek óta a teljes biztonsági szekció a munkakörömbe tartozik, a labdarúgó zrt. biztonsági igazgatója vagyok.

Eszméletlen sok gyerek sportol nálunk, majd’ háromezer sportolónk van minden korosztályt tekintetbe véve, és ott is azt a fajta baráti, családias légkört igyekeznek biztosítani a szakmai vezetők, amit mi itt Vácott. Ez még egyszerűbbé vált azzal, hogy a vízi sportokat kivéve egy bázison van az egész klub, hiszen így a felnőtt példaképek folyamatosan ott vannak a fiatalabbak látókörében, például az étkezőben a gyerekek és a szülők előtt ott vannak a most ugye a BL csoportkörében érdekelt profi focicsapatunk tagjai is, bármikor szóba lehet elegyedni velük.

Fotó: VVEC Facebook

Tehát gyakorlatilag napi szinten maguk előtt láthatják az új generációk tagjai azokat, akik már komoly eredményeket értek el, akikre fel lehet nézni. Az iskolások, ha előbb érkeznek meg egy edzésre, tanulószobában a leckéikkel is foglalkozhatnak, természetesen pedagógus segítségével, olyan rendszerünk van, amelyben a szülők folyamatosan nyomon követhetik a gyerekeikkel való foglalkozást. Ebből én is tudok ötleteket meríteni immár klubelnökként, hiszen nagyon sok összetevője van mindennek, ami a mi klubunk méretéhez, taglétszámához, feltételeihez igazítható.

Ott is az a szemlélet uralkodik, ami nekem is alapelvem: vagyis, hogy bármit csak teljes odaadással, felelősségteljesen és kellő alázattal lehet jól csinálni, csak úgy mellékesen, lagymatagon semmi értelme, nem szeretem a középutas langyosságot.

A másik vezérelv, hogy egyedül semmire nem megy az ember, csak csapatban, egymást segítve lehet eredményeket elérni bármilyen területen, itt is az elnökségben mindenkinek megvan a maga reszortja.

Fotó: VVEC Facebook

– Emeljen ki kérem néhány pontot a konkrét elképzeléseiről!
– Az az igazság, hogy bármilyen elképzelésünk lehet, önállóan azt a legtöbb esetben nem lehet megoldani, ehhez ugyanúgy kellenek az elnökségi tagok, az edzők, a sportolók, a baráti körösök, a támogatók, vagyis mindennek az alapja a közösségi összefogásunk további erősítése.

Az eredményt a trénereink és a versenyzőink évről évre megbízhatóan hozzák, a szövetségnél is van egy jó támogatási rendszer a klubok működésének, fejlesztéseinek segítésére, tehát van egy nagyon szép örökség, adottság. De hogy tényleg megemlítsek néhány konkrétumot, elmondhatom, hogy rövid távon tervben van egy ideiglenes hajótároló kialakítása a csónakház mellett.

Mindenképp fel kell újítani a stégünkhöz vezető lejárót, ez már egy igazán sürgető feladat. Illetve erősíteni kell az együttműködést az önkormányzattal is, amihez megvannak az összekötő személyek, és hát magától is értetődik a kölcsönösen előnyös összefogás. Hiszen a sporttelepünk a város tulajdona, minden fejlesztésünk növeli ennek az értékelemnek a színvonalát, az eredményeink öregbítik Vác jó hírnevét, illetve nagyon fontos, hogy nem csupán versenyegyesület vagyunk, hanem tömegsport bázis is, ezen szerepünk még jobb kiaknázása is egy kitörési, fejlődési, szolgáltatási lehetőség a részünkről.

És itt minél nagyobb merítésben gondolkodunk a jövőben, a térség kisebb településeit is beleértve. Legyen itt egy igazán pezsgő vízisport élet, ez a cél kell lebegjen minden érintett szeme előtt.

Ribáry Zoltán

Fotó: VVEC Facebook