A váci illetőségű Szaniszló Róbert fotóriporter divatbemutatókon készült felvételeiből válogatott önálló kiállítását láthatják az érdeklődők november végéig a budapesti Hegyvidék Kulturális Szalonban.
– Amint a cím utal rá, ezúttal a divatfotóimból állítottam ki egy válogatást, szám szerint tizenhat képet, melyek az elmúlt 10 évben készültek és reményem szerint hűen, megragadóan visszaadják a divatbemutatók hangulatát, az egésznek az atmoszféráját, közegét, pörgését, izgalmát.
Fontos volt nekem – és a koncepcióm része is az volt –, hogy aki eljön és megnézni a tárlatot, az úgy érezze, hogy épp most csöppen bele egy divatbemutató kellős közepébe. Riport fotósként főként eseményeket fotózom, a divat, a koncertélet, a közélet a fő témáim, no meg legelsőként a sport, ezen belül pedig nagy kedvencem, a tenisz. De mindig érdekelnek az új és érdekes események, amelyeket szívesen meg is örökítek – nyilatkozta a VácOnline-nak Szaniszló Róbert.
Hozzátette: különösen érdekes kihívásnak tartja, hogy egy adott eseményt és annak hangulatát a lehető legnagyobb teljességgel vissza tudja adni tíz-tizenöt képben.
Ribáry Zoltán