A kommentekben tapasztaljuk, hogy sokan értetlenkedve jegyzik meg, hogy nincs fontosabb témája a VácOnline-nak, mint a jócskán „érzékenyített” városháza bírálata az LMBT-ügyekben? Jelentjük: VAN, ajánljuk azon írásainkat is becses figyelmükbe! Mindazonáltal megtisztelő, hogy elsőként közölhetjük Uzsalyné Pécsi Rita PhD, neveléskutató, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola docensének egy rövid, közös gondolkodásra hívó írását. Közös jövőnk múlik azon, hogy most miképpen kezeljük a címben jelzett fontos kérdést!
***
Kedves Szülők, Nagyszülők – kedves Nevelőtársak!
A megjelent „Meseország mindenkié” mesekönyv csak a jéghegy csúcsa, de jól megmutatja, hogy mi a kibontakozóban lévő probléma, amely mindannyiunk számára kérdéseket tesz fel:
Létezik egy társadalmi kisebbség, amely azt szeretné elérni, hogy fellazítsuk, sőt tagadjuk a férfi-női nemek és az ezzel járó életszövetség elfogadott, életre növelő kereteit, és erre már kisgyermekkortól kezdve „érzékenyítsük”, azaz befolyásoljuk a gyerekeket. Mesékkel, foglalkozásokkal, szerepjátékokkal, egyéb eszközökkel. Ebben a könyvben sokat foglalkoznak a mesék azzal, hogy a fiú lány, a leány fiú akar inkább lenni, a herceg a hercegbe szeret bele, és hozzá is megy azon nyomban, a suta őzike agancsokra vágyakozik és bak őzként akar inkább élni stb. A kötethez óvodások és iskolások számára foglalkozástervek is készültek. A törvényeink egyelőre lehetővé teszik, hogy az intézményekben ezeket a foglalkozásokat megtartsák, a meséket felolvassák, feldolgozzák, olvastassák gyermekeinkkel.
Miért veszélyes ez?
Az óvodás és a kisiskolás korú gyermeknek nemcsak a fizikai világban van szüksége biztonságos keretekre, útmutatásra, szabályokra, egyértelmű vezetésre, (ne nyúlj a konnektorba, az éjszaka az alvás ideje, nem eszünk mindent össze-vissza, napirend, öltözködés stb.), hanem a lelki szellemi életében is. (A jó döntés jó következménnyel jár, a rossz tettek rossz gyümölcsöt teremnek, a kicsire vigyázni kell, nem a tárgyak birtoklása az igazi gazdagság, nem szégyen tévedni, de vállalni kell, az élet nem konfliktusmentes sétagalopp, a növekedés lassú, és erőfeszítéseket kíván, de számíthatsz a természetes és a természetfölötti segítőkre is stb.) Az idegrendszeri fejlettségük ugyanis nem tart még ott, hogy saját döntéseket hozzanak, nem képesek a fekete-fehér sablonok közötti átmenetek megértésére, pláne nem a mérlegelésre. Ezen kívül pedig a nemi identitás ebben az életkorban még nem szilárdult meg, ezért a természetes, biológiai nem kibontakozásának megerősítésre, és nem érzékenyítés címén történő összezavarásra van szüksége. (Gondolj bele, mi lenne, ha inkább te is kislány/kisfiúruhákban járnál, ha a királylányt nem érdekelné a szerelem, és képzeld, mindenki nagy ámulatára a herceget nem a királykisasszony kedves tekintete, hanem a másik herceg bűvölte el…?)
Előfordulhat tehát, hogy egy napon gyermekünk ezekkel az élményekkel tér haza, jó esetben kérdezősködni fog, hogy hogy is van ez?
Mit tehetünk?
1. Mindenképpen beszélgessünk velük, nagyon fontos, hogy megtapasztalják, átéljék, hogy mi mit gondolunk erről a kérdésről. Semmiképpen nem kell tehát követendőnek, normálisnak mondanunk azt, ami meggyőződésünk szerint nem az.
Természetesen elmondhatjuk, hogy van ilyen a világon, de nem ebből születik az élet, Isten férfinak és nőnek teremtett minket, és ez már magzatkorunkban egyértelműen látszik. Minden sejtünkben hordozzuk ezt a valóságot, és nagy öröm, ha ezt bontakoztatjuk ki. Ha valaki ezt mégsem így tapasztalja, annak inkább segíteni kell, hogy visszataláljon a saját lehetőségeihez, és felnőtt korában majd boldogan éljen az őt kiegészítő társával, és a szerelmükből született gyerekeivel. Ezzel együtt elfogadjuk őt, mint embertestvérünket, nem csúfoljuk, játszunk vele, köszönünk neki, segítünk, ha bajba kerül, adunk neki a sütinkből és így tovább. Jó példa erre a helyzetre, ha valaki pl. színtévesztő. Nem látja a piros és zöld közötti különbséget – de erre nem úgy válaszolunk, hogy akkor talán nincs is, és ezentúl én sem akarom látni – sőt kérem, hogy ne lássam…
2. Mivel a mesén és annak ilyen jellegű feldolgozásán keresztül erős érzelmi azonosulás történik, ez jelentős befolyással van gyermekünk személyiségére, ezért jogunk és kötelességünk belátásunk szerint megvédeni őt ettől.
Ma szabad iskola/óvodaválasztás van, és ahol erre nincs lehetőség, ott világnézeti semlegességet kell garantálnia az intézménynek. Ez a felfogás enyhén szólva nem semleges, tehát minden családnak joga van arra, hogy kérje, hogy ne találkozzon a gyermeke ezzel a nézettel.
Bizonyára a csoportban/az osztályban több szülő gondolkodik így, jó lenne összefogni, és megkérni az intézményvezetést, hogy mellőzzék ezt és a hasonló értékrendet közvetítő minden játékot/mesét/foglalkozást a gyermekünk nevelése-oktatása során.
Ezen kívül pedig, ha bármilyen szexuális felvilágosító program, vagy családi életre nevelés címén hasonló projekt megtartását tervezi az iskola, a szülő minden esetben kérheti, hogy előzetesen tájékoztassák arról, hogy pontosan kik, milyen tartalommal fognak részt venni ebben. Ennek nyomán pedig minden család eldöntheti, hogy azon részt kívánnak-e venni a gyermekükkel. Minden következmény nélkül mondhatunk nemet is rá.
Az igazi szabadsághoz a bátorság vállalása is szükséges, és ehhez a felelős szülői magatartáshoz valóban kell bátorság, következetesség, és bölcsesség is, ebben segítsük, erősítsük egymást, és aki teheti, kérje a Lélek mindenkor meghívható erejét, világosságát – nem fog csalódni Benne – hiszen hallhattuk az ígéretet: „Veletek vagyok mindennap, a világ végéig!” Szükségünk van rá!
***
Uzsalyné dr. Pécsi Rita, a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola docense így vall magáról a honlapján:
„A nevelés az Élet szolgálata” – ezt vallom, ennek módjait kutatom, keresem feleségként az önnevelésben, négy gyermek anyjaként, tanárként és pedagógiai kutatóként is.
Neveléskutatóként a személyiség hatékony fejlesztése, az érzelmi intelligencia humán tőkévé alakítása érdekel. Legjobban tehát az, hogy hogyan tanítsunk-neveljünk úgy, hogy ne csupán ismereteket, hanem életet alakító tudást és tapasztalatot adjunk át. Ezért tanultam és tanítottam zenét, retorikát, pedagógiai pszichológiát, stratégiai és projekt-menedzsmentet, üzleti kommunikációt, általános és szakdidaktikát, nevelés- és módszertant is, és hasonlóképpen nevelési, önnevelési, életvezetési témájú előadásokkal járjuk férjemmel az országot.
Az oktatás szinte minden szintjén dolgoztam; óvodát, iskolát alapítottam és vezettem; egyetemen általános módszertant oktattam leendő tanároknak; tankönyvet, taneszközöket írtunk édesapámmal; művészetpedagógiából doktoráltam.
Ezt a pedagógiát tanítottam a Pécsi Tudományegyetemen, a Debreceni Tudományegyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Széchenyi Egyetemen, és jelenleg az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docenseként. Amatőr egyházi kórus, a pécsi Bárdos Kórus karnagya is vagyok.
Fotók: PixaBay