Az immár huszonhatodik évfolyamát élő, a város egyik legjelentősebb értékmegőrző, értéktartó és egyúttal mértékadó lapja, a Váci Polgár legutóbbi, szeptemberi számát szemlézve újra fontos és gazdag tartalmat tudunk ajánlani az olvasóinknak.
Hazament a „Kállói Remete” címmel dr. Beer Miklós írt búcsúgondolatokat dr. Brusznyai József atyáról, akit a sok szenvedés, megaláztatás, üldöztetés csak megacélozott, jó humorát élete végéig nem veszítette el. A Kistarcsán internáltként töltött három év, öccsének, az 58-ban ártatlanul kivégzett Brusznyai Árpádnak az elvesztése sem törte meg. Valódi lelkipásztor volt Kállón, Kiskundorozsmán és plébános Dunakeszin. Ez volt papi életének legtermékenyebb korszaka. A Parma Fidei – Hit Pajzsa – díjjal kitüntetett teológiai doktor életének 98., papságának 75. évében hazament Teremtőjéhez. Mindannyian szegényebbek lettünk, megint elment egy nagy öreg.
A Császármorzsa rovat folytatja a 275 éve született Cházár András, a magyar gyógypedagógia történet egyik legnagyobb alakjáról szóló sorozatát, hiszen minden lehetőséget megragadva emlékezni kell arra az EMBERRE, akinek cselekedeteiből és gondolataiból nagyon sok erőt meríthetünk. Ványi Lászlóné, az intézet vezetője írását Cházár egyik utolsó üzenetével zárta: „Szeresd embertársad, úgy boldogabb lehetsz, / Embertelenséggel mondd meg: mire mehetsz?”
Interjú készült Görbe József atyával, aki a Vác-Alsó és Felsőváros plébánosa lett augusztustól. A focis életpályát cserélte fel és vonult be szemináriumba, mert a katonaság évei alatt ért meg benne az a vágy, hogy az igazság megismerése lett a legfontosabb számára. Ahogy elmélyedt a teológiai tanulmányiban, Krisztus megismerésében, úgy mélyült benne az elhatározás, hogy felszentelt papként szeretné szolgálni az embereket és Istent. Ez a 11. állomáshelye, ahol most nagyon új kihívással kell megküzdenie, egy eddig ki nem próbált, járatlan úton kell egyházi közösséget vezetni. Aggodalmait, félelmeit osztja meg olvasóival.
A 70 éve történt rovatban eredeti dokumentumot tár az olvasó elé Juhász Péter, az 1950-ben megkötött megállapodás rövidített szövegét, mely az állam és a püspöki kar között köttetett. A legsötétebb egyházüldözés éveiben járunk, Mindszenty börtönben, a szerzetesek szétszóratása és papi, koncepciós perek sokaságának idejében született megállapodást értékelje maga a kedves olvasó.
Feledhetetlen, mély nyomot hagyott Kucsák Gáborban az az ötven évvel ezelőtti temetés, amikor a diktatúra éveiben Rajmund ferences atyát kísérte a város utolsó földi útjára a barátok templomából az alsóvárosi temetőbe. Az akkor 23 éves szerző néma hitvallásként, ünnepként élte meg Rajmund atya temetését, hiszen egy jó ember még halálában is összegyűjti azokat, akik összetartoznak. Az üvegezett halottaskocsi után vonultak a Mártírok útján a püspökök, segédpüspök, ferences atyák, a váci papság és a népes hívősereg.
Mindszenty-emlékérmet kapott dr. Pákh Tibor a magyar szabadságért, a megpróbáltatások idején is vállalt áldozatos szolgálatáért, Mindszenty József bíboros úr tanításához, tanúságtételéhez és szellemi örökségéhez való hűségéért, a főpásztor emlékét őrző és azt köztünk életben tartó szoborállító tevékenységéért. A 96. életévét betöltő szabadságharcos egyik utolsó, még élő tanúja annak a szenvedéssel teli kornak, melyet Rákosi-rendszernek nevezünk. Rövid méltatását olvashatják ebben a számban.
A fotósarok állandó rovatban megrázó fényképet közöl Szalay Ákos, mely esemény 75 évvel ezelőtt történt. Hirosima és Nagaszaki minden jóérzésű emberből felháborodást, megdöbbenést vált ki, különösen akkor, ha együtt érző szívvel állunk az ott, emberi léptékkel szinte mérhetetlen szenvedések elviselői mellé. A döbbenetes fotó minden szónál többet mondó.
A Hazajáró rovat Melbourne-be vezeti az olvasót, visszaadja annak a városnak hangulatát, mely nagyon gyakran előkelő helyet tölt be a legélhetőbb városok listáján. Felkeresték Puskás Öcsi szobrát az Olimpiai stadion mellett és tiszteletüket fejezték ki a Magyar Hősök emlékműve előtt, valamint Farkas Márton 48-as honvéd sírjánál is a Carlton-i temetőben.
Filmet lehetne készíteni Ruzsicska Béla doktor úr életéből, hiszen a felvidéki Zayugrócztól, az első világháború frontjain át, Csehszlovákiából való kalandos menekülése után jutott a környék hét településére, hogy ott körorvos legyen. Majd ezek után került Vácra, ahol hosszú élete végéig, 98 éves koráig szolgálta a Vác és környékének betegeit. Hosszú orvosi pályája, példátlan szaktudása, szakértelme, élete végéig tartó gyermeki kíváncsisága tette a bőrgyógyászat egyik kiemelkedő nagyjává. Az, hogy Vácon viszonylag korán megalakult a Tüdőgondozó Intézet és a Bőr-és Nemibeteggondozó Intézet, az neki köszönhető. Dr. Simon József cikke nem engedi elfeledni ennek a nem mindennapi orvosnak az emlékét.