MIRŐL TARTOTT ELŐADÁST A MŰVÉSZ ÚR A LIBERÁLIS VÁROSHÁZI PUBLIKUMNAK?

NGO-kifizetőhelyként működnek a baloldali vezetésű önkormányzatok – ezt írja a Magyar Nemzet. A napilap a Századvég Alapítvány elemzésén keresztül bemutatja, hogy miközben a balliberális helyhatóságok sorozatos megszorításokat rendelnek el, addig forrásokat juttatnak a Nyílt Társadalom programját megvalósító civil szervezeteknek. Ez miért is lehet érdekes Vácon? Az utóbbi napokban feltűnő volt az a polgármesteri pro aktivitás, ami miatt még a városi bokros teendőit is képes volt félretenni Matkovich Ilona, hogy az ellenzéki kézben lévő városok vezetőivel találkozzon.

Sorra beszámolt mindegyikről, s mi is hírt adtunk ezekről. A legutóbbi alkalommal állítólagosan Vác, Újbuda és az az uniós források lehetősége került terítékre Vácott, ahol a városháza vezetői Barabás Richárdot, Budapest XI. kerületének alpolgármesterét és asszisztensét, Ábrahám Mátét fogadták. A fő téma az a nyertes újbudai uniós pályázat volt, mely során az Európai Bizottság 11 európai önkormányzat – köztük Újbuda – innovációs elképzelésére nyújt jelentős összeget. Az elnyert 1,5 milliárdos forrást a kerület olyan kulturális közösség létrehozására fordítja, mely az internetes lehetőségeken alapul, a támogatást egy online kulturális közösség létrehozására fordíthatja.

Talán ezen a ponton ér össze a Magyar Nemzetben megjelent tanulmány, ami a konkrét példák között említi a DK-s Niedermüller Péter vezette Erzsébetvárost, ahol mintegy hatmillió forint értékben kötöttek szerződést az amerikai milliárdos által finanszírozott Transparency International-lel. A Magyar Nemzet úgy tudja, a Pikó András irányította VIII. kerület a Soros szervezetéhez köthető alapítványokkal pályázott óvodafejlesztésre úgy, hogy az elnyert pénzek végül az NGO-knál kötöttek ki.

Barabás Richárd, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, a HOPPart Társulat nevű alternatív színház színészéről, aktivistáról, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagjáról és szóvivőjéről,  életrajza és megszólalásai alapján bizton állítható, hogy ezer szállal bekötött abba a liberális pénzelosztó rendszerbe, amely sohasem bízza a véletlenre a pénzügyi kihelyezéseit, ezért ama 1,5 milliárdos összeg esetlegesen nem tűpontos célba találása kapcsán ne legyenek senkinek sem aggodalmai.

Hogy Újbudán milyen „online kulturális közösség létrehozására” kapták ezt a pénzt, arról lehetnek elképzelései a polgári Magyarországnak… Így ezek a Matkovich-féle tárgyalások sem a lázas semmittevés elleplezései lehetnek csupán, hanem komoly, liberális, civil hálózatépítés tervei is meghúzódhatnak e kapcsolatteremtési akciók mögött.