A Vác Civitas Szimfonikus Zenekar Bogányi Gergellyel tervezett, várva várt szombati Mozart estje előtt az egyik muzsikusánál a koronavírus gyanúja merült fel és ezért az együttes vezetőjének, Sándor Bence karmesternek a felelős döntésével a zenekar az előadást lemondta. Bogányi Gergely zongoraművész azonban vállalta, hogy egy önálló koncerttel megörvendezteti a váci közönséget, így városunk szülötte, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész a romantikus zongorairodalom két jelentős darabját adta elő szeptember 5-én a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében.
Elsőként Franz Schubert (1797–1828) osztrák zeneszerző műve csendült fel. A fiatalon elhunyt alkotónak az életében csak egy nyilvános koncert adatott meg, az is Bécs külvárosában, és abban a tudatban távozott e világból, hogy munkássága egész biztosan majd feledésbe merül. Szerencsére azonban az utókor felfedezte benne a múlhatatlan értéket, és művei ma már a hangversenytermek legnépszerűbb darabjaivá váltak.
E gazdag életműből Bogányi Gergely előadásában elsőként az egyik legösszetettebb és egyben a legnehezebben megszólaltatható alkotást hallgathattuk meg, az Op. 90 számúból, a négy impromptu-t. A mű négy tipikus romantikus kori darabból áll, mindegyik külön elemekkel. Az impromptu nevet még egykor a zeneműkiadó adta. Az impromptu olyan rögtönzött költemény, amelyet a költő nem lassú és érett átgondolás során, hanem hirtelen, egy-egy ötletének engedve alkot meg. A zenében az impromptu önálló műforma, mellyel leggyakrabban a zongorairodalomban lehet találkozni.
Robert Schumann (1810–1856) német zeneszerző Op. 17. számú C-dúr fantázia, 1836-ban írt műve volt a koncert második darabja. A C-dúr fantázia a kora romantika egyik legfontosabb alkotása, ahogy fogalmaznak a zenetörténészek: a romantikus zongoramuzsika egyik orma, nehézségét tekintve már-már előadhatatlannak tűnő zenemű, ezért csak kevesek, s közülük is csak a romantika legfinomabb rezdüléseit ismerő, legnagyobbak merészkednek a bemutatására.
Így e koncert a professzionális zeneértők számára nyilvánvalóan, de az egyszerű zenebarátoknak is több csodára nyitotta ki a szellem kapuit.
Először is nem kellett vájt fülűnek lennie ahhoz senkinek sem, hogy a Bogányi Gergely zenei instrukciói által készült zongora hangjára rácsodálkozzunk. A zongoraművész egykor így mutatta be ezt a hangszert:
„A fejlesztés a zongora lelkét, a rezonáns lapot is érintette, amelynek anyagát a szokásos fáról karbon-kompozitra cseréltük. A hangzásban sikerült elérni egy gyönyörű, éneklő tónust, és a hangok lecsengése is hosszabb lett. A zongora alakja is fontos változáson esett át, ami egyrészt az akusztikát javította, másrészt egy spirituális üzenetet is hordoz, kifejezve, hogy a zene valójában lelki utazás.“
Mert nem lehetett oly süket senki sem ezen a koncerten, hogy e „lelki utazásnak” ne vált volna részesévé, a maszkokban, kis csoportokban elkülönülő hallgatóság pisszenéstelenül, székreccsenés nélkül járt végig egy utazást. Az előadásnak ugyanis minden pillanata egy kozmikus rendbe való beavatás volt.
Bogányi Gergely a gondjaival bajlódó, a világ zajából érkező kisvároska polgárait egy nagyobb, zengzetes világba vezette el, abba, amit egykor nem más, mint maga a Játékos Teremtő alkotott, aminek hangjait kihallgatták azok a zsenik, akik egy petróleumlámpa fényénél kottasorokra le is jegyezték e hallomásaikat.
Több száz esztendő múltán a Muzsikus pedig hosszas tanulmányozás és mérhetetlen szorgalmat igénylő gyakorlás után kilépett a rivaldafénybe, leült a hangszere elé, s pár pillanatnyi elmélyült csend után megszólaltatta ama Játékos Teremtőt, akinek egykor kihallgatták füleléseik során a hangjait…
Ilyenkor már-már hajlamosak vagyunk az ember rosszabbik arcáról is megfeledkezni, s csak ama szebbik, alkotó, hidakat építő, Föld körüli pályára távcsövet állító, s onnan a világegyetem titkait fürkésző, gyógyító emberarcunkat látjuk fényleni… A valódi zene, a tiszta muzsika, az ihletett szerző és az univerzummal élő kapcsolatban álló zenész még itt e földi siralomvölgyben oda kalauzolhat el bennünket, ahol majdan színről-színre látunk, s ahol már nem zengő érc vagy pengő cimbalom leszünk.
A Bogányi életmű professzionális értői számára bizonyára meglesz majd ennek a koncertnek is a maga szakmai helye, de azt hiszem, sokunk számára a művekből kivilágló emberarc, az emberi lélek jóravalósága, sokszínűsége, a Teremtőtől kapott lényegének való bemutatása jelentett életre szóló élményt.