Cházár András különleges személyiségére, szellemi örökségére hívja fel a figyelmet az idei Emlékév

A Cházár András Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium (Cházár András EGYMI) igazgatója, Ványi Lászlóné a szerdai sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Cházár András születésének 275. évfordulója kapcsán az idei tanévet Cházár András Emlékévvé nyilvánították, és az iskola egy egész tanéven átnyúló ünnepi programsorozattal készül névadójuk tiszteletére.

Mikesy György (b), az intézmény nyugalmazott igazgatója, a SINOSZ Váci Szervezetének elnöke, Ványi Lászlóné, a Cházár András EGYMI igazgatója, Zagiba Tibor a Cházár András Polgári Társulás elnöke – Fotó: VácOnline

Egyelőre még diákok nélkül egy tematikus nappal kezdődik az ünnepségsorozat, amikor Cházár András emlékét elevenítjük fel, életéről, iskolánk történetéről, illetve Jólészről, névadónk szülőfalujáról tartunk előadásokat. E jeles nap alkalmából Jólészről vendégek is érkeznek, akik előadóként elevenítik fel Vác és Jólész kapcsolatát – mondta az igazgatónő.

Ünnepi dekoráció az iskola ódon falán – Fotó: VácOnline

Szeptemberben a szokásos Cházár Napon kívül Cházár Estre is sor kerül majd, decemberben futás és úszás is lesz az ő emlékére. Meghirdetünk egy művészeti pályázatot, ahova képzőművészeti alkotásokkal pályázhatnak a diákok, ennek eredményhirdetését az úszás napjára tervezzük, majd a megszületett alkotásokat vándorkiállításon szeretnénk bemutatni.

Ünnepi dekoráció az iskolában – Fotó: VácOnline

A Tragor Ignác Múzeummal múzeumi órákat állítunk össze, a diákság számára – az óvodástól a szakiskoláskorúakig – új honismereti füzeteket szerkesztünk. Áprilisban projektnapot tervezünk, ahol az egész évben megszerzett tudásról adnak számot a növendékek. A nyitó és a záróünnepséget szentmisével és istentisztelettel kezdjük, ezzel is adózva Cházár András emlékének, aki evangélikus volt. Folytatjuk a Váci Polgárban megkezdett Császármorzsa című cikksorozatot, múzeumlátogatások tervezünk, szeretnénk a múzeumunkat fejleszteni, az anyagunkat digitalizálni, fontos pontokra tájékoztató táblácskákat kihelyezni, hogy a diákok jobban tudjanak tájékozódni – zárta a programsorozat ismertetését Ványi Lászlóné.

Ványi Lászlóné ismertette a sajtó jelenlétében az Emlékév programját – Fotó: VácOnline

Mikesy György, az intézmény nyugalmazott igazgatója, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) programját ismertetve elmondta, hogy amikor Cházár András neve elhangzik, minden érintettnek megmozdul a szíve, lelke, hiszen annyira hálásak vagyunk Cházár András személyének és az életművének. Mindannyian jól tudjuk, hogy nélküle nem így fordult volna jóra a hazai siketek sorsa, ahogy végül is alakult. Az elmúlt évtizedek alapján elmondhatjuk, hogy szívesen veszünk részt minden olyan ünnepségen, ahol reá emlékezhetünk, Oros Kálmánt köszönet illeti, aki elindította a Cházár András kultuszát.

A siketek az 1802-ben megindult iskolai oktatás után kezdték el megszervezni a társasági életüket. Az egységes, országos szervezet kialakításának gondolatát elsőnek Oros Kálmán siket betűszedő vetette fel. Kezdeményezésére indult meg 1892-ben a Siketnémák köre, majd 1907-ben alakult meg az új egyesület „Cházár András Országos Siketnéma Otthon” néven. – Forrás: SINOSZ

Jólész községből érkezett, Pro Cultura Hungarica-díjas Zagiba Tibor a Cházár András Polgári Társulás nevében elmondta, nagy örömmel vette, hogy bekapcsolódhat ebbe a ragyogó programsorozatba. Június 3-án volt már egy kis megemlékezés Jólészen Cházár András születésének 275. évfordulója kapcsán, ami sajnos a járvány miatt szűkkörű volt.

Egy túrát is terveztek Cházár András ún. Grulyavárához, ahol már elhelyeztek információs táblákat, amely bemutatja, hogy mi is történt itt, valamint bemutatja az itt végzett ásatások eredményeit. Ezt a kis túrát októberben tartják meg, jövő év májusra egy nagyobb túrát terveznek.

A budapesti Cházár András utcában elhelyezett emléktábla – Fotó: SINOSZ

A Rozsnyó melletti Jólészen, a „Grulyavárnak” nevezett helyen nemrégiben előzetes ásatásokba kezdtek. „Grulyavár” a jólészi születésű Cházár András, Magyarország első siketnéma intézete alapítójának nyári lakhelye volt. Az ő nevéhez fűződik a „grulya” (krumpli) meghonosítása ebben a térségben. Már egy ideje, hogy a jólésziek és a Cházár András Polgári Társulás a hely feltárásával próbálkoznak. Így szeretnék átörökíteni a leghíresebb jólészi polgár hagyatékát a jövő számára.

A Cházár András Emlékév Megnyitó Ünnepsége – Fotó: VácOnline

A sajtótájékoztatót követően a nyitó ünnepség a díszteremben a szokásos rituálé szerint, harangkongatással kezdődött, majd az intézmény egykori tanítványa egy Cházár Andrásról szóló verset szavalt el, amelyet jeltolmács segítségével osztottak meg a jelenlévőkkel.

Marics Gabriella szavalatának jeltolmácsolását Suba Brigitta látta el – Fotó: VácOnline

Ványi Lászlóné és Mikesy György köszöntő szavai után Lukács Ildikó, Jólész község polgármestere osztotta meg gondolatait.

A Cházár András Emlékév Megnyitó Ünnepsége – Fotó: VácOnline

A program Cházár András életének és szellemi örökségének felelevenítésével folytatódott, majd az iskola fennállásának 218 esztendejéről készült kisfilmet mutatták be, amelyet az iskola munkatársai készítettek. Végül pedig Vác és Jólész kapcsolatát Zagiba Tibor elevenítette fel a résztvevőknek, Zagiba Tamás pedig elszavalta Reményik Sándor: Jólész című költeményét.

Reményik Sándor: Jólész – részlet –

De erdők, erdők vannak itt és – ott.
Erdők, erdők, szűzek, hallgatagok –
Erdők ölén itt vándorolgatok –
S érzem, Jólész, a neved illatát.
Erdőid ölén tűzte fel Anyám
Sírba-vitt menyasszonyi fátyolát –
S feltűzte tiszta kézzel, öntudatlan
Mindazt, mibe én belesodortattam:
Minden bűnömet s minden versemet.
Jó-lész?? kérdezte komolyan Anyám.
Bár felelhettem volna: Jó-leszek.

1939 szeptember

***

Ványi Lászlóné köszönti az ünneplőket – Fotó: VácOnline

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit!

A mai napon azért gyűltünk össze, hogy az intézmény közössége által elhatározott Cházár András Emlékévet ünnepélyes keret között útjára indítsuk.

De azonnal fel is tehetjük a kérdést önmagunknak, hogy miért döntöttünk úgy, hogy a mindennapi teendőink mellé még ennek lebonyolítását is vállaljuk?

Azt gondolom, hogy erre a kérdésre sok jó válasz létezik.

A legevidensebb válasz, hogy nem árt tudnunk honnan-hová tartunk. Fontos, hogy ismerjük a gyökereinket és fontos, hogy legyenek céljaink és álmaink. A kettő közötti úton pedig fontos, hogy tudjuk mi az aktuális teendőnk. Ebben a tanévben feladatunk Cházár András különleges személyiségére történő emlékezés és az ő szellemi örökségének megismertetése minél szélesebb körben. Amit a Pest Megyei Értéktár Bizottság 46/2016. (09.30.) számú MÉB határozata a megyei értéktárba, mint nemzeti értéket lajstromba fel is vett.

Ünnepi dekoráció az iskolában – Fotó: VácOnline

Névadónk születésének 275. évfordulója nagyszerű aktualitás ad ahhoz, hogy az idősebb kollégáknak felidézzük, a fiatal kollégákkal és az érdeklődőkkel pedig megismertessük történetünket.

De általános igazságként elmondható az is, hogy az ünneplés jótékony hatással van az emberi lélekre. Ilyenkor nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is ünneplőbe öltözhetünk.

És fontos szempont az is, hogy a szervezés intellektuális kihívást és sikerélményt nyújt mindazoknak, akik aktívan részt vesznek ebben a közös munkában.

Illetve azt szeretném még kihangsúlyozni, hogy a mi generációnknak is feladata, hogy hagyjon valami szépet maga után. És ez a pedagógiai tevékenységen túl a méltó hagyományőrzésben, dokumentálásban, megünneplésben is megjeleníthető.

A felsoroltak okán kérem, fogadjátok ezt a mai tematikus napot olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel az alkotók, az előadók és a segítőik készültek rá,

…és kívánom, hogy az ezennel megnyitott Cházár András Emlékév programjai sok örömet okozzanak és szép emléket hagyjanak mindannyiunk lelkében!!!

Ványi Lászlóné, a Cházár András EGYMI igazgatójának a Cházár András Emlékév nyitóprogramján mondott köszöntője

Ünnepi dekoráció – Fotó: VácOnline