Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség – Sikeres volt a védekezés

A csütörtöki nappal megszűnt a veszélyhelyzet, ugyanakkor a kormány kihirdette a járványügyi készültség bevezetését – az erről szóló kormányrendeletek megjelentek a Magyar Közlönyben. Csütörtöktől megszűnt a 65 év felettiek vásárlási idősávja, de egyelőre kötelező marad a maszk viselése a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben.

 

Járványügyi készültség bevezetése

A járványügyi készültség bevezetését a kormány szükségesnek tartja, mert a járványnak nincs vége, a fertőzés még szigetszerűen felütheti a fejét. A járványügyi készültséget a kormány most hat hónapra hirdette ki, fenntartásának szükségességét 3 havonta felülvizsgálja.

Bár megszűnt az idősek vásárlási idősávja, de életben marad még több védelmi intézkedés.

Továbbra is köteles mindenki maszkot viselni (avagy a szájat és az orrot eltakaró sálat, kendőt használni) a tömegközlekedési eszközökön, valamint az üzletben történő vásárlás során. Ez alól kivételt a 6 év alatti gyerekek jelentenek.

Továbbra sem lehet 500 főnél nagyobb zenés, táncos rendezvényt tartani.

Az Operatív Törzs a járványügyi készültség alatt is működik.

A Magyar Közlönyök aktuális számai.

Müller Cecília országos tisztifőorvos 2020.06.19-én elmondta, hogy a magyar járványügyi helyzet nagyon kedvező, de a járványügyi készültséget fenn kell tartani. A veszélyhelyzet megszűnésével bizonyos szabályok továbbra is érvényben maradnak: kötelező a maszkviselés a kórházi, szociális intézményekben tett látogatáskor, az üzletekben, a tömegközlekedés járművein, tartani kell a szociális távolságot, kerülni a zsúfolt helyeket, és nem lehet ötszáz főt meghaladó rendezvényt szervezni.

***

98 nap után véget ért a veszélyhelyzet, a védekezés sikeres volt, mert nemzeti egység alakult ki

Sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés Magyarországon, sikeresebb, mint Nyugat-Európa sok államában – értékelt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón, miután 98 nap után véget ért a veszélyhelyzet. Bejelentette: eltörlik a vásárlási idősávokat.

A rendkívüli jogrend jóval rövidebb volt, mint Európa országainak többségében, a kormány időben tudott döntéseket hozni, és a járvány megjelenéséhez képest jóval korábban hozott fontos korlátozó intézkedéseket, mint például az olaszok, a belgák vagy a spanyolok – fejtette ki.

A rendkívüli jogrend tette lehetővé az azonnali és hatékony cselekvést – jelentette ki a miniszter, köszönetet mondva az operatív törzs tagjainak, különösen Müller Cecília országos tisztifőorvosnak, továbbá az egészségügyi és a szociális szféra dolgozóinak, tanároknak, rendőröknek, katonáknak, kormányhivatali dolgozóknak.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a védekezés azért lehetett sikeres, mert nemzeti egység alakult ki, és „új fejlemény”, hogy ez az ellenzék nélkül is létrejöhetett.

A kormány politikai egyetértést szeretett volna, de tudomásul kellett venni, hogy az ellenzék ehhez nem tudott hozzájárulni – mondta. Hozzátette: a védekezésben részt vevők nemtelen támadása, az ország külföldi lejáratása és „kamuvideók” készítése morálisan is elfogadhatatlan, alantas cselekedet.

A miniszter kifejtette: a védekezés első szakaszán túl vagyunk, és ha mindenki továbbra is betartja az intézkedéseket, csökkenni fog az aktív fertőzöttek száma, de ha ebben változás lesz, szigorításokra lehet szükség.

Úgy vélte, ha lesz második hulláma a járványnak, arra a várakozások szerint szeptemberben, októberben kerülhet sor. A nyári meleg várhatóan lassítja a járvány terjedését, így azzal számolnak, hogy az aktív fertőzöttek száma összességében csökkenni fog a következő hetekben, ezért is fontos a megmaradt intézkedések betartása – közölte.

Kitért arra is, hogy a gazdasági intézkedésekkel 1,2 millió magyar munkavállaló munkahelyét sikerült megvédeni.

Hangsúlyozta: ahogy várható volt, a munkaerőpiacra és a gazdaság teljesítményére is komoly hatással volt a járvány elleni védekezés miatti teljes leállás. A gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések eltérőek, a kormány a Pénzügyminisztérium által jelzett 3 százalékos recesszióval számol – mutatott rá. Hozzátette: mivel a költségvetés tervezésekor nem erre számítottak, ez nagy mértékben csökkenti a költségvetés mozgásterét.

Tájékoztató oldal a koronavírusról