Kalendárium – Latorcai János beszéde Nagy Imre újratemetésének emléknapján

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke a 31 évvel ezelőtti esemény tiszteletére 2020. június 16-án mondott beszédében kiemelte: Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésével lezárult egy korszak, egy rendszert is eltemettek.

Kifejtette: 1956 októberében, a forradalom és szabadságharc idején szinte egyik napról a másikra lepték el Budapestet a lyukas zászlók, amelyekkel hitet tettek a nemzet függetlenségének és a demokráciának a helyreállítása mellett. Azonban november 4-e után nemcsak a szabadság reményére emlékeztettek ezek a zászlók, hanem azokra is, akik véglegesen kiszakíttattak a nemzetből – közölte. Hozzátette: az elhunytak, a megtorlás áldozatai és az emigrációba kényszerültek megmutatták a világnak, hogy ez az álságos rendszer nem olyan, mint amilyenről a nyugati marxista értelmiség álmodozott.

1989.06.16. Nagy Imre újratemetése – Fotó: Fortepan

Megjegyezte, hogy kényszerű hallgatás, elhallgattatás és hazugság jutott az itthon maradottaknak.

Az alelnök közölte: nem kerülhették el sorsukat azok a rendszerből kiábrándultak sem, akik Nagy Imrét követve a nemzet függetlensége mellett kötelezték el magukat. Nagy Imre és mártírtársai kivégzésével megszilárdították hatalmukat a kommunisták – fűzte hozzá.

Azt mondta: több mint három évtized kellett, hogy a történelem változása és „a magunk ereje révén igazságot szolgáltassunk”.

1989.06.16. Nagy Imre újratemetése – Fotó: Fortepan

Emlékeztetett: a Hősök terén búcsúztatták Nagy Imrét és mártírtársait, és az újratemetésen felszólaló Orbán Viktor és más szónokok, az ott megjelentek akkor még nem tudhatták, hogy bátorságuk és elszántságuk a függetlenség és szabadság visszanyeréséért folytatott küzdelem egyik első lépésévé válik.

Orbán Viktor, 1989.06.16. Nagy Imre újratemetésén – Fotó: Fortepan

Hangsúlyozta: Nagy Imre és mártírtársai mellett emlékezni kell azokra az áldozatokra és hősökre, akik 1956-ban mindenüket feláldozták hazánk sorsának jobbra fordításáért.

(Demokrata)

1989.06.16. Nagy Imre újratemetése – Fotó: Fortepan

***

Göncz Árpád, Vásárhelyi Miklós, Rácz Sándor, Mécs Imre, Zimányi Tibor, Király Béla beszédei

Orbán Viktor beszéde

Orbán Viktor 1989. június 16-i beszéde [részlet]

Kétszáz évvel a francia forradalom után, 1989-ben, újra világtörténelmi jelentőségű események történtek. Véget ért az 1914-ben kirobbant újabb százéves háború, megszűnt a bipoláris világ, összeomlott a szovjet birodalom, lebontottuk a vasfüggönyt és a berlini falat. Mindezek eredményeként újraegyesült Németország és Európa is. Régiónkban antikommunista forradalom és nemzeti újjászületés zajlott.🇭🇺1989. június 16-án hangzott el a fiatal Orbán Viktor beszéde Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. 🇭🇺#30éveszabadon

Közzétette: Kovács Zoltán – 2020. június 15., hétfő

Orbán Viktor 1989. június 16-i Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén mondott beszéde [részlet]