A jobboldali képviselők segítségnyújtása a lenullázott fizetésű alkalmazottaknak

A város baloldali képviselőinek szóhasználata ez volt a járvány alatt: embert próbáló időket élünk! A megpróbáltatásban valóban volt része a város polgárainak, és sajnálatosan a városháza alkalmazásból elküldött, vagy 0 forintos bérezéssel parkolópályára küldött dolgozóknak is.

Lapunktól is többen megkérdezték, hogy rajtuk ki segít?

Pető Csilla és Mokánszky Zoltán képviselők jelentkeztek is, hogy van tervük a leszakadóban lévők megsegítésére.

P. CS: Elsők között volt a váci FIDESZ-KDNP csoport felajánlása, mely szerint az április havi teljes képviselői és bizottsági tiszteletdíjunkat, védőeszközök beszerzésre a váci kórház javára ajánlottuk fel.

Úgy gondolom, kellő érzékenységgel fordultunk mindig is a rászoruló embertársaink problémái felé is. Egyéni kezdeményezésem volt az “ENNI ADOK-ENNI KAPOK” zöld doboz akciónk, amely immár 6. éve a Deákvári Jézus Szíve plébánia templom kerítésére rögzítve segít a nehéz sorsú embertársainknak… A templom kerítésére elhelyezett dobozokba tartós élelmiszert helyezünk el a rászorulóknak,akik ezt szabadon, anonim módon elvihetik. Ez a városban egy egyedi segítségnyújtás, a rászorulók mindennapi élelmezési gondjait igyekszik részlegesen enyhíteni. Ide tartós élelmiszer elhelyezésére van lehetőség, ahonnan az, akinek aktuálisan nehézségei vannak, ki tud venni belőle, mindig csak annyit, amennyire aznap szüksége van, hogy másnak is maradhasson.

Sok jó szívű támogatóm van ebbe a karitatív munkában, hiszen annak érdekében, hogy a dobozba lehetőség szerint mindig legyen legalább kenyér, nagyon sokat kell tenni.
Fontos a doboz tisztán tartása, rendszeres fertőtlenítése. Az élelmiszereket átlátszó csomagolásban helyezzük el azért, hogy látható legyen a tartalma.

Rendszeres támogatónk között van, a HUNNIA SÜTÖDE, a VENDÉGVÁRÓK VÁCI EGYESÜLETE és sok más, magukat megnevezni nem kívánó vállalkozás. A zöld dobozba bárki elhelyezhet adományt, amit jó szívvel ajánl fel rászoruló embertársainak.

Hasonló nemes és példaértékű kezdeményezést örömmel látnék a sokszor csak szólamokat puffogtatni tudók részéről is.

Továbbá Mokánszky Zoltán képviselő úr kezdeményezésére, a májusi tiszteletdíjunkat azoknak a megsegítésére ajánljuk fel, akiket a város 0 forinttal parkolópályára tett, vagy akiket kilakoltattak.

M. Z.: Ezúton egy felhívást teszünk közzé az empatikus váciak és vállalkozók felé, mely szerint tartósélelmiszer-gyűjtést szervezünk, hogy ilyen módon is tudjuk a nehéz helyzetben lévőket támogatni.

Kérjük azokat, hogy akiknek ebben a helyzetben nehézzé vált az életük, jelentkezzenek! Hozzák magukkal a járvány idején munkaszerződésük felbontásáról szóló iratot, annak érdekében, hogy a ténylegesen ebben az időszakban vált munkanélkülieken tudjunk érdemben segíteni, mivel bér hiányában ellehetetlenült a megélhetésük.

A város méltatlan eljárását szeretnénk a magunk szerény eszközeivel valamelyest orvosolni. Annak függvényében, hogy mennyi a jelentkező, mennyi a rászoruló, úgy osztjuk szét a rendelkezésre álló májusi tiszteletdíjakból befolyó összeget és felajánlott adományokat.
Természetesen anonim kezeljük a rászorulók ügyét, segíteni szeretnénk, és bízunk abban, hogy a járványhelyzet első szakaszának lezárulta után rendeződhet a helyzetük.

Az igények jelzését személyesen Szabó Csabánál (+36 20 627 9144) Vác, Március 15. tér 16. szám alatti FIDESZ irodában tehetik meg, előzetes bejelentkezés követően hétfő-kedden 10-16 óra között.

A megkereséseket június 19-ig várják a szervezők.