Örömteli esemény, hogy a váci közéletben hullámokat vetnek a témafelvetéseink, mint például a kórházi felújítás kapcsán megfogalmazott városházát érintő kritikánk is. Sigray István írt egy körültekintő, alapos elemzést e témában a Vác az Életünk! csoportba. Hozzájárulásával most teljes terjedelmében közöljük az ott megjelent írását.
***
Az elmúlt napok egyik kommunikációs csörtéje a kórház felújításával ill. bővítésével kapcsolatos VácOnline vs. önkormányzat csörte volt. A csörte (válasz-hivatkozással) megtalálható a VácOnline honlap viszontválaszában.
Mivel városunk egyik stratégiai beruházásáról szól a vita, ezért azt gondoltam, hogy amennyire a nyilvános források alapján lehet, utánanézek, melyik félnek is lehet igaza.
A válaszom röviden az, hogy bár sok tekintetben nem kerülhettem a szükséges információ birtokába, de
a jelek arra mutatnak, hogy most a VácOnline álláspontja életszerűbb.
Hogy is indokoljak? Ha az ember egy kérdésben világosan akar látni, akkor begyűjti az elérhető információkat, és jó esetben azok alapján kialakíthatja a véleményét. Jó esetben. Van aztán olyan eset, amikor az egyik, a másik, vagy mind a két ellenérdekelt fél alapvető infókat tesz elérhetetlenné, vagy legalábbis nehezen elérhetővé, vagy ahogy a folyamatot nevezni szeretem, láthatatlanná. A láthatatlanná tevés egyik tipikus kísérője a személyeskedő hangvétel (Ha már a kérdésekre nem válaszolunk, legalább a rajongótáborral végigszavaltatjuk a szokásos versikéket.).
Nos, ugyan a VácOnline cikkét is deskriptívabbra írtam volna, de a városháza hivatalos (majd a további kommunikációs csatornán némi további személyeskedéssel megspékelt) a tökéletes láthatatlanná tevési szimptómát véltem felfedezni.
Kezdjük azonban a kutakodás pozitív elemeivel. Csatolva feltöltöm a 2019 szeptemberi testületi ülés kórházzal kapcsolatos előterjesztést. A testület az előterjesztést érdemi vita nélkül, egyhangúan fogadta el, tehát az ülés jegyzőkönyvének ehhez tartozó részét elhagyom.
Ezen túl ez az oldalon megtalálható a kórházfejlesztés telepítési tanulmányterve és beépítési terve 2019 szeptemberi datálással és a partnerségi véleményezési dokumentáció 2020 januári datálással.
Ami pedig a tényállást illeti, a VácOnline álláspontja szerint az önkormányzat nem fogadta el a szükséges HÉSZ módosítást (ez tény), továbbá, hogy befagytak az egyeztetések (ezt nem tudom sem pro, sem kontra eldönteni) és olyan álláspontot képviselt, amely bizonytalanná teszi a beruházás megkezdésének időpontját (ez az önkormányzati média szerint nincs így).
Hát, akkor nézzük, hogy magyarázza meg magát az önkormányzat. Idézek a vac.hu-n megjelent közleményből:
„Csak közvetlenül a tavaly őszi választások előtt hozott végre a régi képviselő-testület a tervezők kiválasztásához döntést.”
Hát, Fletóval szólva, nem lett az igazság minden részlete kibontva. Szeptemberben ugyanis már készen volt a telepítési tanulmányterv, amelyből minden kardinális kérdés kiderült.
Morgolódás az akkori ellenzék részéről nem volt, extra igények sem lettek kimondva, pedig akkor épp dübörgött a kampány. Lehet, hogy meglepetést okozok vele, de választási kampányban elhallgatni alapvető terveket, hát bizony nem demokratikus. Tehát, a győztes csapat vagy elhallgatta azt, hogy a kórházfejlesztés ügyében miket akar lépni, vagy pedig e gondolat azóta alakult ki. Egyik opció sem jön be nekem Mit is írnak erről:
„Az elkészült terveket a városvédők képviselőjével és a kórház egyik köztiszteletben álló volt főigazgatóval együtt véleményezte.”
Akkor kezdjük az alapvető névelő problémával. Senkitől nem vitathatom el városvédő mivoltát, azonban Vácon a városvédőknek Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete értetik.
Beszéltem a nevezett egyesület több tagjával. Bizony egyiküket sem kereste meg az önkormányzat.
Sőt,… de hagyjuk. Röviden befejezem ezt az ügyet: majd ha egy csapat tizedannyit letesz az asztalra, mint a nevezett egyesület, akkor érdemessé válik arra, hogy tagjait a városvédőknek tituláljuk. Ha kérhetem, a láthatatlan „a városvédők”, nyilvánosan védjék a várost.
További láthatatlanságba burkolózott a volt kórházigazgató személye. Valóban, van olyan volt kórházigazgató, akit magam részéről tisztelek, de ilyen komplex kérdésben bizony nem elfogadható az, hogy a nyilvánosság megkerülésével alakíttassék ki egy álláspont egy szövegszerűen nem publikált álláspontra hivatkozva.
Következő kulcsmondat: „Ők, és Ferjancsics László alpolgármester ekkor javasolták: a tervezett nővérszálló kerüljön jobb körülmények közé, a mentőbejáró fedett legyen, a gépjárműves kiszállási lehetőség pár méterre legyen az épülettől, a buszforduló ne kerüljön távolabb a főbejárattól.”
Itt is fájdalmas a dokumentáció hiánya.
Értem én, hogy a választópolgárok nincsenek tisztában azzal, hogy egy ekkora léptékű változtatás mekkora tervezési munkát (továbbá mekkora többletköltséget) okozna, de ezekkel az ötletelésekkel a szeptemberi hallgatás után előjönni, bizony nagyobb szerénységet kéne, hogy indukáljon.
Végezetül a láthatatlanság non plus ultrája az önkormányzat e két mondata:
„Mindezen előkészületek után a város nevében eljáró polgármester elé áprilisban kerülhetett be a településrendezési anyag. Matkovich Ilona határozatban fogadta el a szükséges döntéseket, majd pár napos terv átdolgozás után – május elején – az állami főépítészhez került az anyag,”
Ugyan hol van a nevezett anyag? Vagy a januári terv került áprilisban polgármester asszony elé (határozatában mintha arra utalna). Hol érhető el a módosított, továbbküldött anyag?
Azért igyekszem válaszolni a kérdésekre egy saját kéréssel: Tisztelt Önkormányzat, kérnénk kissé több szakmaiságot, kissé több nyilvánosságot és kissé több alázatot!
a szerző egyetemi oktató