Városházi forrásokból úgy értesült lapunk, hogy a váci képviselő-testületben kitapinthatóan érzékelhetővé vált, hogy az összefogás képviselői között komoly belső feszültség alakult ki, nem minden olyan egységes, mint ahogy azt sugallják.
Értesüléseink szerint két oldal állt fel egymással szemben: Ferjancsics László mellé álltak a jobbikosok (Fehér Zsolt, Tóthváradi-Nagy Bence, Kászonyi Károly) és Rozmaring Sándor. A másik oldalt Matkovich Ilona, Kiss Zsolt, Inotay Gergely, Jess Kinga, Molnár Nándor alkotja.
Az első csoport kimondottan az erőszakosabb, támadóbb politizálás híve, ezt olvasóink is jól láthatják több Faceboook-oldalukon, a második egy kevésbé konfrontatív vonalat képvisel.
Ahogy a hazai híradásokat figyelemmel kísérjük, ebben sem térnek el a váciak az ország más ellenzéki városainak vezetőitől.
Érdeklődve várjuk, mennyiben igazolódik majd be e folyosói értesülés és várjuk olvasóink tapasztalatait, amit e téren szereznek.