Klinikai járványelemző munkacsoport: 8276 tesztből kettő lett pozitív – a meghívottak fele már elment a koronavírus szűrővizsgálatra

Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív a pénteken záruló, csaknem 18 ezer ember bevonásával tartó országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálaton – jelentette be Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője kedden a részeredményekről tartott videokonferencián – adta hírül a SOTE honlapja.

A vizsgálatot május 1-én kezdte el az SE vezetésével és az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a négy hazai orvosképző és a Központi Statisztikai Hivatal.

Merkely Béla ismertette:

e részeredmény alapján a reprezentatív minta alapját képező 14 éven felüli lakosságból 243 és 7230 között van a fertőzöttek száma.

Forrás: SOTE.hu

Az átfertőzöttek száma az első 1524 mintából 9. Amennyiben ez lenne a teljes reprezentatív minta, akkor a 14 évnél idősebb lakosságra vonatkoztatva az átfertőzöttség gyakorisága (95 százalékos biztonsággal) 2,7 ezrelék és 1,1 százalék között lenne, vagyis 22 399 és 92 624 között lenne a fertőzésen átesettek száma – közölte.

Hangsúlyozta: az eredmények részeredmények, a vizsgálat végeredményét május végén közlik.

***

Módszertan: A Johns Hopkins Egyetem világszerte mércének tekintett statisztikai adatait alapul véve a hirado.hu minden nap kiszámolja, hogy Magyarországon és az Európai Unió többi tagállamában ugyanannyi idő elteltével milyen magas volt a fertőzöttek aránya a lakosságszámhoz képest. Az ábra az egymillió lakosra jutó fertőzöttek számát mutatja. A számítások során első napnak minden esetben azt tekintjük, amikor az adott ország átlépte az egymillió lakosra jutó egy fertőzött arányát. Lengyelország és Bulgária a módszertan szerint egy, illetve két nap lemaradásban van Magyarországhoz képest, ezért hiányoznak a kimutatásból.