Az MLSZ kedvezőbb döntésében reménykedtek az NB II-ben játszó váci futballisták

Az MLSZ hétfői elnökségi ülésén arról döntött, hogy az alacsonyabb osztályú bajnokságok nem folytatódnak, a félbemaradt bajnokságok záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és a kiesőket.

Ez az NB II-re nézve azt jelenti, hogy a Tiszakécske csapatával együtt a Vác is kiesett,

egészen pontosan: nem nevezhet a következő másodosztályú bajnokságra. A váciak csalódottak az MLSZ döntése miatt – írta meg keddi lapszámában a Nemzeti Sport Online.

A klubnál csalódottak az MLSZ döntése miatt, mert bár valóban gyengén szerepeltek a bajnokságban, titkon azért mégis reménykedtek abban, hogy megtarthatják a másodosztályú tagságukat.

Forrás: NSO

„Április harmincadikán egyébként arról volt szó, hogy futballozni kell, mi arra is készültünk, hogy lejátsszuk a bajnokság hátralévő meccseit; igaz, sok értelmét nem láttuk volna – elemezte a kialakult helyzetet az NSO-nak Belák Gyula ügyvezető.

„A következő bajnokságra összeállt volna minden, hiszen a klub stabilizálása megtörtént. Olyan keretet tudtunk volna összerakni, illetve olyan feltételeket tudtunk volna biztosítani, amelyekkel eséllyel pályáztunk volna arra, hogy megtartsuk a másodosztályú tagságunkat. Nyártól reményeink szerint végre saját stadionunkban, saját szurkolóink előtt játszhatunk, akik 2016 óta alig láttak Vácon mérkőzést.

Szomorúan, de tudomásul vesszük a szövetségi döntést.”

– zárta a Nemzeti Sportnak adott interjúját a váci sportvezető.