Szociális dolgozók kérik, hogy engedje őket segíteni a város

Matkovichéknak úgy látszik, nem csak a kultúrával, hanem a szociális szférával is van valami bajuk. Az történt ugyanis, hogy a közgyűlés csak úgy fogadta el az idei évi költségvetést, hogy az jelentős csökkentést tartalmazzon a szociális ráfordítások vonatkozásában. Mindezek ellenére pedig több mint negyven szociális dolgozó kéri a polgármestert, hogy engedje őket dolgozni.

Vác 2020-as költségvetésében jó pár terület kevesebb forráshoz jut, mint ahogy az korábban volt. Ilyen a szociális terület is, ugyanis a személyi költségek és a dologi kiadásokra szánt összegek esetében érezhető csökkentéseket vezetett be a balliberális városháza. De nem ez az egyetlen méltatlan helyzet a helyi szociális szférában: a dolgozóknak külön szakszervezeti petícióban kell kérniük a polgármestertől, hogy dolgozhassanak. Ugyanis több mint negyvenen írták alá azt a levelet, amelyben a Váci Család- és Gyermekjóléti Központ munkavállalói (akik egyben a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének tagjai is) megkezdhessék azt a munkát, amelyet a járványügyi helyzet megkíván tőlük.

A levélben azt kérik, hogy Matkovich ne gördítsen munkajogi akadályokat az elé, hogy a koronavírus-járvány nyomán kialakult válság miatt bajbajutottakon segíthessenek. Minimum döbbenetes, hogy ezt külön kérni, nem pedig magától értetődő – amúgy is, egy ilyen helyzetben meg pláne.

Józan ész és minimális emberség alapján is érthetetlen, hogy lehet a város ennyire szívtelen, hogy a tenni akaró szociális dolgozókat ebben a helyzetben tétlenségre kötelezi.

A városháza szemléletét mutatja, hogy a leépítésekhez használt személyi táblákat kértek be, tehát lehet, hogy ez az elbocsájtások előszele. Ironikus módon éppen most, amikor meg kellene erősíteni a szociális ellátást, amikor a munkanélkülivé válóknak többlet segítségre lenne szüksége, nem pedig leépítést tervezgetni, költségvetést megvágni vagy éppen jogi akadályokat fenntartani.