Matkovich Soros zsoldjában

Bár tavaly a választási kampányban Matkovich Ilona tagadni próbálta, hogy bármi köze lenne Soros Györgyhöz, azonban honlapunkhoz olyan információk jutottak el, amik eddig csak kevés váci polgár számára volt ismertek, s Matkovich sem nyilatkozott eddig ezekről.

Matkovich magáról szeret újságíróként nyilatkozni, azonban azt nem teszi hozzá, hogy az újságírás nála összekapcsolódik Soros György szolgálatával. Eddig közel 200 cikket írt a Soros György alapította Media Development Investment Fund (MDIF) résztulajdonában álló és folyamatos támogatását bíró Magyar Narancs újságnak. Az MDIF-ről köztudott, hogy nem pusztán pénzügyi befektetőről van szó, hanem világos politikai célokért küzd, önmeghatározásuk szerint céljuk azon médiaprojektek támogatása, melyek „jelentős hatással bírnak a nyitott társadalmak építésére”. Világos és egyértelmű. Ha Matkovich nem azonosulna a migrációt pártoló Soros-féle nyílt társadalom elképzeléssel, akkor minden bizonnyal az elmúlt tíz évben nem állította volna folyamatosan pennáját legalább százkilencvenszer Soros érdekeinek szolgálatába.

De a tény, tény marad. Matkovich nemcsak Soros érdekeinek megfelelően ontja a cikkeket, hanem lelkiismeretfurdalás nélkül elfogadja az ezért járó bőséges honoráriumot is. Soros és szövetségesei cseppet sem bizonyulnak szűkmarkúnak, ha jó szolgájukat kell elismerni. Matkovich már 2012-ben megkapta az egyik dohánymulti kommunikációs vezetője által alapított Minőségi Újságírásért-díjat. 2013-ban pedig elnyerte az ÁVH-n 1952-ig Péter Gábor politikai munkatársaként tevékenykedő Lendvai Pál által alapított, s saját megáról elnevezett, 1000 eurós Paul Lendvai-díjat. A furcsa díjak sora ezzel azonban nem ért véget, ugyanis egy évre rá, 2014-ben az abortuszpárti Soros-féle nőszervezet, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség is Hüpatia-díjjal jutalmazta. Ezzel a kollekcióval már alkalmasnak tűnt, hogy polgári jelmezbe öltöztetve Sorosék a politikai pályára küldjék, s egy „civil szervezet” színeiben 2014-ben be is juttatták a váci testületbe. A következő években is hű maradt a Soros-érdekekhez, így az országgyűlési választási kampányban is igyekeztek megágyazni neki. A Magyar Narancs mellett Soros másik hazai újságja, az ugyancsak MDIF érdekeltségbe tartozó 444 írt nyájas szavakkal kampánycikket Matkovichról, mint legesélyesebb ellenzéki jelölt és „oknyomozó” újságíró. Aztán 2018-ban eljött az igazság pillanata, s az ellenzéki oldalon a Jobbikos jelölt is simán megelőzte, de az idei önkormányzati kampányra mégis újra megpróbáltak mögötte összefogni. Ehhez megszerezte a DK központ támogatását is, amivel nyilvánvaló lett, hogy nem csak Soros, hanem Gyurcsány jelöltje is.

Bár 2018. április 7-én külön videóban igyekezett elhatárolódni Sorostól és Gyurcsánytól, mára mindkét személyhez való szoros kötődése bizonyosságot nyert. A kedves olvasók fel is idézhetik, hogy hogyan tette magát nevetségessé Matkovich ezzel a videóval:

https://www.facebook.com/matkovichilona/videos/2058794120816807/