XVII. Váci Tavaszi Fesztivál – 2019. március 14-e és április 27-e között

Idén 17. alkalommal március 14. és április 27. között rendezi meg a Madách Imre Művelődési Központ a Váci Tavaszi Fesztivált. A programsorozat főként a zene területén kínál műfaji sokszínűséget, de az összművészeti fesztiválban egyaránt helyet kap a színház, a tánc, a stand up, az irodalom és a képzőművészet, valamint családi és gyerek programok is.

A neves hazai előadók produkciói mellett a helyi kulturális értékek is megjelennek, szorosan együttműködve a váci és a környékbeli művészeti csoportokkal, előadókkal, képzőművészekkel, iskolákkal. A rendezvény ideje alatt nem csak a művelődési központ falai között zajlanak az események, számos komolyzenei előadásnak a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola AMI, valamint a Székesegyház ad helyet.

A Váci Tavaszi Fesztivál kiemelt eseménye április 11-én Bacsó Péter: A tanú című színházi előadása. Az 1969-es kultikus film elevenedik meg a művelődési központ színpadán a Pannon Várszínház előadásában, Vándorfi László rendezésében. A vígjátékot Hamvai Kornél álmodta színpadra, amely őrzi a film, alapvető szituációit, szállóigévé vált mondatait.

Az ősszel már nagy sikerrel bemutatott musical, A Pál utcai fiúk közkívánatra március 14-én két előadással ismét látható lesz szintén a Pannon Várszínház társulatának jóvoltából. A darab népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy mindkét előadásra már elfogytak a jegyek.

Egy másik nagysikerű musical is helyet kapott a műsorkínálatban. A Parlando Társulat három alkalommal, április 7-én és április 9-én két időpontban mutatja be Nemes István-Dés László: Valahol Európában című darabját.

Több komolyzenei koncertet is a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskolában élvezhet a közönség. Március 17-én a Vox Humana Énekkar ad hangversenyt, március 20-án pedig J. S. Bach születésnapi koncert lesz hallható az iskola művésztanárai előadásában. Április 3-án Huszár Anita-mezzoszoprán énekművész és Cs. Nagy Ildikó zongoraművész Spanyol est című előadását mutatja be. A Vác Civitas Szimfonikus Zenekar április 13-án Új világ címmel C. M. von Weber: Oberon-nyitányát és A. Dvorak: Új világ szimfóniáját adja elő Sándor Bence vezényletével.

Március 21-én a stand up műfaj egyik sztárja Kovács András Péter lép színpadra Életed filmje című önálló estjével. A nagy érdeklődésre való tekintettel 18 órakor és 20:30-kor is bemutatja műsorát.
A színház rajongóknak március 28-án remek szórakozást ígér Neil Simon: Pletykafészek című krimitörténettel fűszerezett bohózata, melyet a Veres1Színház mutat be.

A Váci Jazz Klub keretében két kiváló zenei formáció produkcióját élvezhetik a műfaj kedvelői. Március 22-én a Nagy János Trió Yancha című estjén legújabb lemezét mutatja be, április 12-én pedig a három nagyon fiatal, kivételes tudású muzsikusból álló D.A.S. Trió zenéjét hallgathatják az érdeklődők. A trió megalakulása óta több különböző fesztiválon is díjat nyert.

A könnyűzene kedvelői is bőven találhatnak kedvükre való programokat a Fesztivál kínálatában. Március 23-án Wolf Kati kiszenekaros felállással lép színpadra, március 29-én korunk egyik legmeghatározóbb alternatív zenekara, a Hiperkarma ad koncertet, április 6-án pedig a Bagossy Brothers Company zenél a művelődési központ Jeszenszky® teremében.

Különleges előadások is helyet kaptak a Tavaszi Fesztivál műsorfolyamában. Március 30-án a Kalyi Jag Együttes 40 éves jubileumi gálakoncertje lesz látható-hallható, világhírű vendégművészekkel, zenészekkel és táncosokkal. A zenekar sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint 10 megjelent albumuk, melyek közül több arany, platina és gyémánt lemez lett, valamint a világ szinte minden táján adott 3500 koncertjük, Magyarországtól Hollywoodig, Sao Paolotól Washingtonig és New Yorktól Tokióig.
Az Orosz Kozákok – Állami Tánc- és Énekegyüttes közel három évtizede varázsolja el a nézőket világszerte. Először lépnek fel Magyarországon, lenyűgöző produkciójukat öt hazai nagyvárosban mutatják be, köztük április 10-én Vácon.

Az irodalomkedvelő közönség számára április 18-án „Az igazat mondd, ne csak a valódit” címmel Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész zenés, rendhagyó irodalmi estje lesz látható.

A családoknak, de legfőképpen a gyerekeknek felhőtlen kikapcsolódásban lehet részük április 16-án a Húsvéti családi napon. Csupa-csoda vándorjátszótéren óriás kaleidoszkóp, illatozó, tapogató, óriás kirakók, csiki-csuki nyitogatós játék, rajzológép, célbadobók, családi flipperfoci és sok más különlegesség, 11 órakor pedig az Alma Zenekar várja a kicsiket.

Ahogy a korábbi években, így idén is a fóti gyerek balettcsoport egy csodálatos mesével, a Hamupipőkével készül, melyet a tánc nyelvén – klasszikus és modern elemeket egyaránt alkalmazva – mutat be április 27-én. Kicsik és nagyok számára egyaránt élvezhető mese balett, változatos zenékkel és látványvilággal, gyerekektől gyerekeknek és persze mindenkinek!

Több képzőművészeti kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők a fesztivál keretében. Március 13-án Fejős László grafikusművész kiállítása lesz látható az Emeleti Galériában. Március 29-én M. Garami Mária, a 2018-ban rendezett „Tavaszi szél vizet áraszt…” c. biennálé különdíjasának képeiből nyílik tárlat a Kávézó Galériában. Szintén az Emeleti Galéria ad helyet Sári Antal festőművész retrospektív kiállításának április 20-án. A kiállítások ingyenesen tekinthetőek meg.

A fesztivál záróhangversenyére a Székesegyházban kerül sor április 27-én, ahol elhangzik Mozart g-moll szimfóniája, Josef Gabriel Rheinberger orgona concertoja a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar előadásában, Dr. Bednarik Anasztázia DLA – orgonaművész közreműködésével. Vezényel: Sándor Bence.

Ahogyan azt megszokhattuk az elmúlt évek során, idén is tartalmas szórakozást, gazdag kulturális és közösségi élményt kínál minden érdeklődő számára a XVII. Váci Tavaszi Fesztivál.

Részletes program: itt

A fesztivál könnyűzenei programjai a Nemzeti Kulturális Alap, a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program támogatásával valósulnak meg.