Minap megjelent egy igazán szórakoztató cikk, hogy mennyire trendi lett az, ha elmegyünk a karácsonyi vásárokba, vagy a különböző gasztronómiai rendezvényekre és ott helyben próbáljuk ki a helyi forralt bort. Ez sikerülhet kiválóan – a cikk írója szerint erre van kisebb esély – és kevésbé jól.
Tévhitek a forralt borokról

Másik tévhit, hogy a forralt bor minél édesebb és fűszeresebb, annál jobb. Ez megint csak egy tévhit, mert a legjobb minőségű bort ezzel a lépéssel el is rontottuk, márpedig a bort a fűszerekkel együtt szeretnénk élvezni, nem csak a fűszereket. Mondhatnánk úgyis, hogy mit igyunk inkább: fűszeres bort vagy boros fűszert? Persze, hogy az előbbit.
És akkor fogadják szeretettel a recepteket:
A kardamomos forralt bor
Ez a recept a Pannon Borbolt csapatának kedvenc téli italai közé tartozik. Véleménye szerint a harmonikus ízvilágot csalogatjuk elő ezzel a fűszerezéssel a forralt borból. Maga a kardamom jótékony hatással lehet a szívizmok működésére, jó a fejfájás ellen, javíthatja az anyagcsere-folyamatokat, valamint csillapíthatja a köhögést is.
Hozzávalók:
4 dl víz
1 vagy 2 darab egész csillagánizs
barna cukor: 3 evőkanál
1 üveg vörösbor, lehetőleg száraz
10 szem zöld kardamom összetörve
1 lime vagy (bergamot) narancs
A felsorolt hozzávalókat lassú tűzön melegítsük össze és ne hagyjuk forrni. Miután kész az ital, szűrjük le és ízesítsük ízlés szerint bergamot naranccsal vagy lime-al. Különlegessége, hogy sokkal lágyabb ízvilágot képvisel, mint egy hagyományos forralt bor, de azért figyeljünk magunkra, mert veszélyesen itatja magát!
A gyógyfőzetes forralt bor
A receptet hozó Eszter szerint ez a tökéletes forralt bor recept akkor, ha teljesen átfagytál egy jéghideg estén, miközben mászkáltál a karácsonyi vásárok bódéi között. A receptben szereplő gyömbér csípős, fűszeres íze érződik a minőségi vörösborból készült italon. A főzet felmelegít és kiűzi a betegség csíráját is a szervezetünkből.
Hozzávalói:
az előző receptél kevesebb, 2,5 dl víz
3 evőkanál virágméz
10 db egész szegfűszeg
2-3 szem egész szegfűbors
1 rúd fahéj kettétörve
1 hüvelykujjnyi reszelt és nem megpucolt gyömbérgyökér (vigyázat, így intenzívebb!)
1 üveg száraz könnyed vörösbor (pl.: kadarka, merlot)
Kezdjük el melegíteni az összes hozzávalót egyben, de figyeljünk arra, hogy még véletlenül se forrjon, különben a méz elveszíti jótékony hatását. Miután összemelegedett az ital, húzzuk le a tűzről és hagyjuk állni.