Nemrégiben bérelte ki egy fiatal pár azt a gödi családi házat, amelynek padlása olyan dolgot rejtett, amire legvadabb álmaikban sem gondoltak volna. Amit találtak, az nem csak szokatlan, de adott esetben igen veszélyes is lehet.

…igen, ez egy méretes lódarázsfészek. A hétfői napon kiérkező darázsírtó szakember elmondása alapján ez egy igen nagy terjedelmű fészek, amely mintegy 8-10 szintből épül fel. Mint mondta, ennél leginkább csak kisebbekkel találkoznak.

– Nagyon megrémültünk, de most, hogy már nem kell egy fedél alatt lennünk tucatnyi lódarázzsal már nyugodtan hajtjuk álomra a fejünket – nyilatkozta szerkesztőségünknek a házaspár férfi tagja, aki – mint mondta – kevés dologtól tart, de a lódarazsaktól most ő is nagyon megijedt.
Volt is oka mitől tartani, hiszen a lódarazsak adott esetben életveszélyes helyzetet is elő tudnak idézni, ám szerencsére ez esetben a történet jól végződött.