Ittasan okozott halálos közúti balesetet – vádemelési javaslattal zárult a nyomozás

Mint arról korábban olvashattak portálunkon, 2017. február 10-én, pénteken az esti órákban két személygépkocsi ütközött a 12-es számú főúton, Szob határában. Az egyik autóban az azt vezető személy és a mellette ülő utas súlyos, míg a hátsó ülésen ülő 12 esztendős kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett. A gyermeket a helyszínre kiérkező mentőknek kétszer is újra kellett éleszteniük, majd miután stabilizálták az állapotát, elindultak vele a kórházba, ám sajnos a gyermek életfunkciói útközben ismét leálltak, és a mentősök minden igyekezete ellenére ekkor már nem sikerült újraéleszteni. A másik gépjárművet vezető személy könnyebb sérülésekkel megúszta a tragikus kimenetelű balesetet.

A nyomozás adatai szerint egy 39 éves nő 2017. február 10-én 17 óra 05 perckor Honda típusú személygépkocsijával közlekedett a 12-es számú főúton, Szob irányából Perőcsény irányába. Amikor a Préskert telephez ért ismeretlen okból áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött az ott szabályosan közlekedő Ford típusú személygépkocsival. A baleset következtében a Honda sofőrje és egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, míg a másik utasa olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette. A Honda sofőrjével szemben a helyszínen alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az ügyben beszerzett orvosszakértői vélemény alapján a 39 éves nő a baleset idején ittas állapotban vett részt a közúti közlekedésben. A nőt a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a perőcsényi nő ellen halált okozó ittas járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.