Az aradi vértanúkra emlékezünk

1849. augusztus 13-án Világosnál a magyarok az orosz csapatok előtt letették a fegyvert. A tábornokok úgy hitték, hogy az oroszok megvédelmezhetik őket a vérszomjas Haynautól, de csalódniuk kellett. Augusztus 22-én az oroszok elvették fegyvereiket, és átadták őket az osztrákoknak. Aradra augusztus 25-én érkeztek, s még aznap megkezdődtek a kihallgatások. Mindegyikük két kihallgatáson vett részt, majd lehetőségük nyílt írásban utólagos beadványt intézni a hadbíróságnak.

Eközben augusztus 27-én az igazságügy-miniszter, Schmerling a minisztertanács elé terjesztette az ítéletekkel kapcsolatos elképzeléseket. Bár mérsékeltebb volt, mint Haynau, emberségről még sincs szó: "A legnehezebb kérdés, hogy a törvények teljes szigorával, halálbüntetéssel kell-e sújtani minden vizsgálat alá kerülőt, vagy pedig halálbüntetés helyett másfajta büntetést kelljen-e elszenvedniük a kevésbé vétkeseknek. Erre vonatkozólag általánosságban ki lehetne mondani, hogy a legvétkesebbnek a törvények szerint kell lakolniuk, a kevésbé vétkesek esetében pedig báró Haynau táborszernagyra kell bízni, hogy másfajta büntetést szabjon ki rájuk."

A minisztertanács elfogadta Schmerling javaslatát, csak Bach belügyminiszter toldotta meg azzal, hogy Haynaut megfelelő hatalommal kell felruházni ahhoz, hogy a büntetéseket gyorsan végre tudja hajtani. Bár Ferenc József augusztus 29-i legfelsőbb kézirata Haynaut arra kötelezte, hogy " … a halálbüntetést csak a legbűnösebb és legveszedelmesebb egyéneken hajtsák végre …", de a halálbüntetés tényéről csak utólagosan kellett jelentést tennie az uralkodónak. Schmerling ugyan némi erőtlen kísérletet tett arra, hogy elérje: Haynau csak a halálos ítéletek bécsi megerősítése után hajtathassa végre az ítéleteket. Schwarzenberg miniszterelnök, Bach és Haynau azonban megakadályozták a királyi kézirat mérséklését.
Eközben Haynau – a komáromi várvédőkkel történő egyezkedés közepette – Ernsttől, a vértanúk perének tárgyalásvezető hadbírájától megkapta az ítéleteket megerősítés végett. A "bresciai hiéna" azonban még vár, október 2-án rendelkezik csak a kivégzés módozatairól.
Október 6-ára, Latour halálának évfordulójára tűzte ki a kivégzéseket. Az aradi foglyok még reménykedtek, október 4-e, az uralkodó névnapja, lehet, hogy amnesztiát hirdet. De minden remény szertefoszlott ezen a napon, mert amnesztia helyett Haynau végzése érkezett meg.
Másnap reggel hét órakor Ernst hadbíró felsorakoztatta a tábornokokat, s kihirdette az ítéleteket. Ezután megbilincselték a tábornokokat, majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot.

Október 6-án hajnali kettő és három óra között a papok felkeresik a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét bújta, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt.

Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben. Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket – Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost – vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, majd midőn a parancsnokuk kardjával intett, a lövések eldördültek, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Kiss Ernőt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták a halálos lövést Kiss Ernőre is.
Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Poeltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését – saját apja közbenjárásának köszönhetően – súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét.

A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa elé, hol mögé, majd melléjük döntötték az akasztófa-oszlopokat is.

Október 6-án nem csak Aradon voltak kivégzések. Ezen a napon Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt is.

Az aradi tizenhármak

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. Így a nemzet vértanúi lettek:

Knezich Károly

Veiki-Grdevacban, 1808-ban született. Atyja horvát származású, osztrák határőrtiszt, míg anyja a nagyhírű Omar pasa leánya volt. 1843-ban a galíciai vérengzések hatására jelentette ki: "Galiczia Nyomorúságában szülemlett meg az én, – minden áldozatra kész – önérzetem, hol is a Metternich politika erkölcstelenségét, majd meg a nemesség esztelen könyörtelenségét és az ez által elvadult lengyel népnek kegyetlenségét színről színre látva, lelkiismeretem felzúdult s lelkemben egy jobb kor utáni vágy ébredt fel."
1846-ban – Egerben – a hazafias érzelmű Kapitány-család egyik leányát vette noül. Ifjú korától kezdve katonának nevelték. Ennek megfelelően a rend és pontosság jellemezte. Csaknem minden tisztjét névről ismerte. A legénységi állomány kényelméről és élelmezéséről gondoskodott, mondván: "Csakis a rongyos s éhes katona gyáva."
Részt vett a szerbek elleni hadműveletekben. 1849 februárjában Törökszentmiklós vidékén tevékenykedett. Várkony alatt találkozott Damjanich tábornokkal. A katonai események alatt a ranglétrán gyorsan emelkedett. A legnagyobb sikerének a komáromi sáncok elfoglalását tartják. Damjanich lábtörése után tábornokká és a III. hadtest főparancsnokává nevezték ki.
Hadtestparancsnokként különleges képességekről nem tett tanúbizonyságot, s ezért Görgey június 20-án leváltotta. Ezután a Honvédelmi Minisztériumban teljesített szolgálatot. Kossuth erdélyi kormányzónak is kiszemelte, de a katonai események alakulása miatt hamarosan egy rögtönzött hadosztály élére került. Világosnál tette le a fegyvert.
A hóhér negyediknek szólította.

Nagysándor József

Nagyváradon született 1804-ben. Az 5., majd a 2. huszárezredben teljesített katonai szolgálatot. Kapitányi rangban volt, amikor 1847-ben nyugdíjaztatta magát. 1848-ban nemzetőr őrnagy rendfokozattal ismét katonai kinevezést kapott. A déli harcokban tanúsított kimagasló szolgálataiért alezredesnek, majd ezredesnek léptették elő. Részt vett a pancsovai hadműveletekben. Damjanichcsal Kiss Ernő lemondását sürgette. Amikor Damjanich átvette a bánsági hadtestet, a lovasdandár parancsnoka Nagysándor József lett.
Március 5-én a szolnoki csatában szétvert ellenséges csapatokat vette üldözőbe. Április 10-én Vácnál már a tábornoki címet is kiérdemelte. Részt vett a nagysarlói, majd április 26-án a komáromi csatában. Damjanich sebesülése után még úgy vélte, hogy Görgey megmenti a hazát. Később egyike volt azoknak, akik Görgey tetteit nem helyeselték, és a haditanácsban félreérhetetlenül jelentette ki: "hogyha valaki diktátorrá akarna lenni, ő Brutusává válnék".
Az I. hadtest élén személyesen vezette csapatát Buda ostrománál. Nagy hadvezér nem volt, de a hazaszeretet ezer példáját adta. Új Aradnál vereséget szenvedett, s ezzel elveszett a magyar deréksereg utolsó csatája és augusztus 13-án a 8641 főt számláló haderő letette a fegyvert. Utolsó szavaival a hazát éltette.
A hóhér ötödiknek szólította.

Damjanich János

1804-ben született Stazán. Szerb származású, a szabadságharc egyik legnagyobb alakja. Már osztrák katona korában kint szabadelvű gondolkodásával. Magára is vonta a magyargyűlölő Haynau haragját, és büntetésül az olasz hadszíntérre vezényelték. Aradon ismerkedett meg Csernovics Emíliával, aki nejévé lett. Saját kérésére került a honvédség harmadik, ún. vörössipkás zászlóaljához. Gyorsan emelkedett a katonai ranglétrán. Októberben alezredes, novemberben ezredes, decemberben tábornoki kinevezést kapott. A harmadik zászlóalj ellenségesen fogadta, de mivel az ellenséggel szemben mindig elsőnek mutatkozott, az irányában és elsősorban nevének szóló bizalmatlanság eloszlott és a katonák bálványa lett.
A magas, izmos férfit erőteljes magyar érzelműség, lángoló hazaszeretet jellemezte.
Személyes ellentétbe került Vetter Antallal, amiben nem kis része volt a Damjanich alatt szolgáló Rózsa Sándor-féle szabadcsapat portyázásainak. Fellépett Kiss Ernő ellen, majd kikényszerítette annak a sereg éléről való eltávolítását. Damjanich híres szolnoki győzelmével
kezdődött a tavaszi hadjárat. Komárom felmentése után Görgeyt helyettesítette Debrecenben, a hadügyminisztérium élén. Az oroszok előtt tette le a fegyvert. Amikor bilincseit megoldották, így szólt: "Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, holott a harcban mindenütt én voltam az első."
A hóhér nyolcadiknak szólította.

Aulich Lajos

Pozsonyban született 1793-ban. Az osztrák hadseregben már alezredesi rangra emelkedett. A pozsonyi 2. gyalogezredből vezényelték a délvidéki hadműveletek színhelyére. A király parancsára esküdött fel a magyar alkotmányra, amelyhez haláláig hű maradt. Alapelvnek tekintette, hogy a katona ne politizáljon, hanem engedelmeskedjék, és a rendelkezések teljesítését beosztottjaitól is megkövetelje. 1848. október 24-én ezredessé léptették elő. A téli hadjárat idején Görgey hadtestének egyik hadosztályát vezényelte. Azon kevesek közé tartozott, aki katonai tudományokban való jártasságát nyíltságával és hősiességével összekapcsolva mindenkor az ügyet tekintette elsőrendűnek és nem a személyes érdekeket.
Kápolnai csata előtt kapta meg tábornoki kinevezését. Részt vett a tavaszi hadjáratban. Buda visszavétele után a téli hadjárat alatt szerzett köszvénye a harctérről elszólította. 1849. július 14-én kinevezték a hadügyi tárca élére.
Aulich a parancsteljesítés megszállottja volt. Jellemző volt rá, hogy miután az osztrákok Pestet kiürítették, Kossuth utasításokat küldött Aulichnak, az idős hadvezér pedig így
válaszolt: "o igen tiszteli ugyan a kormányzót s kész parancsát teljesíteni, de kéreti, hogy azt Görgey útján juttassa hozzá, mert neki mint katonának, csak a főparancsnok rendeleteinek szabad engedelmeskednie." nem véletlen, hogy Ernst törzsbíró is kiváló embernek nevezte.
A hóhér hetediknek szólította.

Lahner György

1795. október 6-án született a Túróc megyei Necpálon. 1816-ban lépett a 33. gyalogezredbe.
1848 szeptemberéig a déli területeken tevékenykedett, de Láchnert a Honvédelmi Minisztérium október 5-én visszarendelte, majd hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelőnek nevezte ki. A kiváló felkészültségű tiszt gyorsan emelkedett a ranglétrán, és 1849 februárjában már mint tábornok végezte munkáját. Legfőbb feladata a hadsereg felszerelése, fegyverrel való ellátása volt. Mint köztudomású, hazánk egyik legfejlettebb területéről származott. Sokoldalúsága, az ipar területén megmutatkozó jártassága és lelkiismeretessége irányította Kossuth figyelmét rá.
A lehetőségekhez képest feladatát kiválóan oldotta meg. Nevéhez fűződik a nagyváradi
fegyvergyár felállítása, és a katonai események miatt költözködés megszervezése is. Felesége az olasz származású Lucia Conchetti volt.
Láchner szabadságharcban betöltött szerepét Kossuth fogalmazta meg a legtalálóbban:
"Helyünket sokan betöltöttük emberségesen, de mindannyiunk közt csak három ember volt, aki helyét oly bámulatos sikerrel töltötte be, hogy azt hasonló sikerrel lehetetlen lett volna más által betölteni. E három ember: Láchner tábornok, Lukács honvédezredes és Duschek Ferenc."
A hóhér harmadiknak szólította.

Poeltenberg Ernő

Gazdag ügyvéd gyermekeként Bécsben, 1813-ban látta meg a napvilágot. Katonai szolgálatba 1830-ban lépett. Két évvel később, 19 éves korában a 4. Sándor huszárezredben hadnagyi kinevezést kapott. Ugyanitt a ranglistán kapitányságig emelkedett, de 18 évi szolgálata alatt magasabbra jutni nem tudott.
1848 márciusában Bécsben volt, ahonnan Grázba, majd Magyarországra helyezték, jóllehet többször kérelmezte, hogy az Olaszországban állomásozó lovasezredhez vezényeljék. Részt vett a Jellae elleni hadműveletekben. A magyar alkotmányra letette az esküt. 1848 őszén nem értett egyet az osztrák határ átlépésével, amiért bizalmatlanság vette körül, és a hadseregből el akarták távolítani.
Görgey kívánságának megfelelően a magyarul nem tudó huszártiszt őrnagy, majd decemberben ezredes lett. Tábornoki kinevezését júniusban kapta. Katonai képességéről a kápolnai csatában már bizonyságot tett. Kápolna után a győzelmek sora következett. A
szolnoki diadal, majd a hatvani, amely nagyrészt Poeltenberg nevéhez fűződött. Győrnél a legveszedelmesebb állásban aratta legszebb sikerét. Többszörös túlerővel szemben, az ellenségnek nagy károkat okozva tudta harcképességét megőrizni, és rendben visszavonulni. Augusztusban o ment az orosz táborba tárgyalni, s vált az oroszok előtti fegyverletétel egyik legbuzgóbb hívévé. A bitófa alatt így szólt: "Szép deputáció megy Istenhez a magyarok ügyében reprezentálni!"
A hóhér elsőnek szólította.

Gróf Leiningen-Westerburg Károly

1819. április 11-én született a Hessen nagyhercegség Ilbenstadt városában. A család számos
tagja katonai szolgálatban állt, s így természetes, hogy két testvérével együtt osztrák hadseregbe lépett. 1844-ben nősült. Felesége, Sissányi Edit révén lett magyarországi nagybirtokos. 1848 őszén ezredének törzskarával Temesvárra rendelték. Októberben önként jelentkezett a szerbek ellen.
A katonai szolgálatban jó katonának bizonyult, a magyar ügy mellett kivívta katonái szeretetét. Decemberben őrnagyi, márciusban alezredesi, áprilisban ezredesi rangot kapott. A tavaszi hadjárat kiemelkedő alakja lett, s érdemeinek elismeréséül júniusban tábornokká léptették elő. Híve volt Görgeynek, aki a bátor, magyarrá lett katonát barátságába fogadta.
Életének utolsó perceiben a becsületét ért támadást verte vissza: "Csak most, későn esett tudomásomra, hogy a hírlapokban felülem azon hír szárnyal, mintha én Buda vára bevételénél
az osztrák tiszteket orozva legyilkoltattam volna, nekem most többé lapok útján ezt megcáfolni alkalmam nincs, de itt az utolsó percben, Isten szabad ege alatt, a jelenlevők előtt – midőn mindjárt az Isten ítélőszéke előtt állandok – e felőlem terjesztett hírt ünnepélyesen alacsony rágalomnak nyilvánítom."
A hóhér hatodiknak szólította.

Török Ignác

Mérnökkari ezredes, 1795.június 23-án Gödöllőn született. Bécsi akadémián végzett. A mérnökkarba hadnagyi rangban lépett. 1838-ban kapott kinevezést a nemesi testőrséghez, ahol az ideiglenes és tartós erődítések tanára lett. Tanítványai között találjuk Görgey Artúrt és Klapka Györgyöt is. A forradalom előtt Lembergben, később alezredesi rangban Zágrábban szolgált. 1848-ban helyezték Komáromba. itt tűnt fel szaktudásával.
1848-49 telén Komárom erődítését, kiépítését szervezte meg. Windischgrätz sikerei után Komárom parancsnokát, Majtényit, aki a vár átadására készült, a vár tisztjei lemondásra kényszerítették, és a parancsnokságot a legidősebb tisztre, Török Ignácra ruházták. A döntést a kormány megerősítette, és január 28-án tábornokká nevezték ki. Török, mint jó katona, kötelességét becsületesen teljesítő hazafi az események alakulását tudomásul vette, de maga is érezte, hogy alkalmatlan a vár parancsnokságára. 1849 áprilisában Lenkey váltotta le. A kormány utasítására a felszabadított Budára rendelték, majd Szegedre, hogy a Tisza jobb partján sáncokat emeljen. "Amennyire lehet, – nyilatkozott – ezen 80-100.000 emberre kiszámított sáncokat rendezni fogjuk, de ha megbukunk, felakasztanak." Életének utolsó órájában még Vauban erődítési munkáit tanulmányozta.
A hóhér másodiknak szólította.

Gróf Vécsey Károly

Pesten született 1804-ben. Atyja belső titkos tanácsos és kamarás, lovassági tábornok, a magyar nemesi testőrség kapitánya volt. O is részt vett a szerbek elleni hadműveletekben.
1848 őszén alezredes, majd ezredes lett, decemberben pedig tábornoki kinevezést kapott. 1849-ben a bácsi hadosztályt vezette a közép-Tiszához és Damjanichcsal együtt vívta meg a szolnoki ütközetet. Később összeveszett Damjanichcsal és ekkor Arad és Temesvár bevételével bízták meg. Aradot kiéheztette és feladásra kényszerítette, Temesvár őrségével nem bírt. Egyik legnagyobb érdemének tekintették az Alsó-Dunai Hadtest feloszlatásának megakadályozását. "Szegre akasztom osztrák kardomat, magyar vagyok, hazámmal tartok." Vécsey tettéről Kossuth is megemlékezett: "…Nem tehetem – írta Kossuth 1849.január 23-án, hogy ne kövessem szívem sugallatát és Önnek Tábornok úr! ki ne fejezzem mélyen érzett csudálatomat és benső, őszinte hálámat ama magasztos hazaszeretetért és férfias, elszánt erélyért, mellyel Tábornok úr az Alsódunai Hadtestet egy vérlázító cselszövény hálójából óvatosan – erős kezekkel kiszabadítva, a hazának megmentette."
Apja és testvérei hűségesen szolgálták a császárt. A legsúlyosabb ítélet neki jutott, mert végig kellett néznie társainak kivégzését.
A hóhér kilencediknek szólította.

Kiss Ernő

Temesváron született 1799. június 13-án. A szabadságharc kitörésekor Nagykikindán a 2. Hannover huszárezred parancsnoka volt. 1848-ban ezredesi, ugyanezen év októberében tábornoki kinevezést kapott.
1849. januárjában a bánsági hadtest parancsnoksága alól Vukovics Sebő kormánybiztos felmentette. Az országos főparancsnokságot altábornagyi rangban vette át.
Kiss Ernő középtermetű, szívós alkatú férfi volt, aki eszményképének a haza szolgálatát, a becsületes ügy melletti kiállást tartotta. Ezredének katonás fellépésére jelentékeny összegeket fordított. Inkább gyakorlati, mint elméleti katona volt. Jó hadvezérré nem vált, de kísérletet tett új fejlődési és alakulási módozatok bevezetésére. Vidám volt elítélése után is, mert nem hitte el, hogy a vég közeleg. Negyedmagával kísérték az aradi vár északkeleti kapujához. A parancs elhangzása után a fegyverek eldördültek, de Kiss Ernő mozdulatlanul tovább térdelt. A golyó vállába fúródott. Ezután közvetlen közelről hajtották végre a halálos ítéletet. "Ti tudjátok, mégpedig a legjobban, milyen híve voltam én az ausztriai háznak – és ilyennek is halok meg -, mert én Magyarországot is azért szolgáltam, hogy Ausztriának javára lehessek".
A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a harmadik.

Schweidel József

1796. május 18-án Zomborban látta meg a napvilágot. A 4. huszárezredben mint hadapród szolgált, később ugyanitt őrnagyi rangra emelkedett. A magyar nemzet iránt tanúsított hűsége,
kimagasló szaktudása és jelleme emelte a tábornoki karba. Tanítója a híres Simonyi óbester volt, akinél tovább lépett, mert a magyar szabadságért áldoztaéletét. A hadtudományokban jártasságot nem tankönyvekből szerezte, hanem fegyverrel a kezében. A napóleoni háborúban edződött, végignézte Párizs megaláztatását. 1827-ben feleségül vette Bilinszka Domicellát, akitől öt gyermeke született.
Schweidel vezette haza 1848 augusztusában a Sándor huszárezredet. Bács megyében táblabírák sorába iktatták. A katonai ranglistán gyorsan emelkedett: ezredes, majd – a schwechati ütközetben tanúsított magatartásáért – a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 28-án tábornokká nevezte ki. O is azok közé tartozott, aki a függetlenségi nyilatkozat mellett kiállt. Kossuth barátságába fogadta. 1849. május 9-én Pest város térparancsnoka lett. Schweidel nem hagyta el az országot és Világosnál letette a fegyvert. Bár a hadbíróság kegyelemre ajánlotta, Haynau nem kegyelmezett.
A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a negyedik.

Dessewffy Arisztid

1802-ben született az Abaúj vármegyei Csákányban. Katonai szolgálatát 18 éves korában az 5. huszárezredben kadétként kezdte. A napóleoni háborúkat követő békeidők nem tették lehetővé gyors emelkedését a ranglétrán, így 1844-ben – mint kapitány – nyugdíjaztatta magát, és gazdálkodott. Gyermekeit és nejét még a forradalom kirobbanása előtt elvesztette. A sárosi lovas nemzetőrséget szervező őrnagyként lépett 1848-ban ismét szolgálatba. Ezután csapatbeosztást kapott ezredparancsnokként. A január 4-i kassai ütközetben vitézségének és
az általa vezetett hadosztálynak volt köszönhető, hogy a Mészáros vezette I. hadtest nem szenvedett még nagyobb veszteségeket Schlick tábornoktól, akit ezt követően a tavaszi hadjárat első jelentős győzelmeként meg is ver a nagyrészt általa újjászervezett, 10 ezer főre és 30 ágyúra gyarapított sereg Tarcal-Keresztúrnál és Tokajnál. A februári kompolti és verpeléti ütközetekben tanúsított vitézségéért kitüntetik, jelen van Buda visszafoglalásánál. Nem sokkal később tábornokká nevezik ki. Először a tiszai, IX. hadtest dandárparancsnoka, majd e hadsereg vezérévé nevezik ki.
Júniustól az orosz hadsereg előrenyomulását volt feladata akadályozni. A háromszoros túlerő ellen küzdve személyes bátorságának legnagyobb tanújelét a turai csatában adja. Július 5-én feleségül vette Szinyei Merse Emmát, de az oltártól a katonai események alakulása a harctérre szólította.
A temesvári csatavesztés után, bár a török határ közelében tartózkodott, egykori barátjának, Liechtenstein herceg felkérésére – ügyének enyhébb elbánása érdekében – az osztrákok előtt tette le a fegyvert.
Amikor az utolsó hajnalon a lelkész felkereste, így szólt: "Tiszta lelkiismeretem van, s az hagyott aludni." Haynau kegyelme a golyó általi kivégzést jelentette.
A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a második. Az aradi várból csak lábánál szétfűrészelve, lopva kimentett holtteste 1850 óta a margonyai egykori ősi birtokon nyugszik.

Lázár Vilmos

1815-ben született Nagybecskereken. Katonai szolgálatát a 34. gyalogezredben kezdte. Hadnagyi kinevezését Ferdinánd császár 1. huszárezredben kapta. Még 1848 előtt elhagyta a katonai pályát, rangjáról lemondott és feleségül vette a megözvegyült báró Revitzky Máriát. Zempléni birtokán gazdálkodva találta 1848. Főhadnagyként lépett a honvédseregbe. Utász százados, majd 1849 februárjában megszerzi az őrnagyi rangot.
Az újoncozó bizottság elnöke volt Ungváron, márciusban az északi határon felállított 9. hadosztály 2. dandárjának parancsnoka lett. Ezredesi rangját augusztus közepén, a temesvári csatavesztés után Bem tábornoktól kapta.
Csatát vesztett seregével Lugos irányába vonult. Dessewffytől Karánsebesnél elvált, és a maradék csapat nagyobbik felével Hátszegnek tartott. Erdélyből, mintegy fellegvárból szerette volna megpróbálni a lehetetlent. Augusztus 19-én 300 főre fogyott serege az osztrákok előtt kénytelen volt letenni a fegyvert.
A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt az első.

„Odalip az akasztófa közelébe,
Megöleli, megcsókolja keservibe,
Isten hozzád szabadságom keresztfája.
Érted halok, meg hazámért, nem hiába!”

(Az aradi vértanúk nótája)


Forrás: Aradi Vértanúk Öröksége Egyesület,
www.sulinet.hu