„A Magyar Úszó Szövetség egyik küldetése olyan tehetségek támogatása, akik a legnagyobb magyar sportolók nyomdokaiba léphetnek. Folyamatosan arra törekszünk, hogy egyre több gyermek úszásoktatását segítsük elő, és egy nemzetközi szinten is kiemelkedően erős úszócsapatot hozzunk létre. Hiszen annyi a fiatal úszótehetség Magyarországon! Programunk emellett a rászoruló, nehezebb helyzetben lévő gyermekek úszásoktatását is támogatni kívánja.Lezárult a Procter&Gamble és a TESCO Magyarország közös, a ’Szenvedélyünk a teljesítmény’ elnevezésű programja, amelynek során 5 millió forint gyűlt össze a Magyar Úszó Szövetség támogatására. A kezdeményezésnek köszönhetően a Magyar Úszó Szövetség olyan új felszerelésekkel és eszközökkel segíti a Jövő Bajnokai programjában részt vevő fiatal úszótehetségeket, amelyek nélkülözhetetlenek a mindennapos edzéseik során.
A ’Szenvedélyünk a teljesítmény’ program idén nyáron futott az ország valamennyi TESCO áruházában és bárki csatlakozhatott hozzá. A különböző P&G termékek (mint az Ariel, Always, Pampers, vagy Lenor) vásárlása jó célt szolgált, és a 6 hétig tartó program eredményeképpen 5 millió forint gyűlt össze.
“Büszkék vagyunk erre a programra, és arra, hogy ennyi ember csatlakozott hozzá Magyarországon. A P&G egyik legfőbb célja, hogy termékeivel és kampányaival nap mint nap hozzájáruljon az emberek életének jobbá tételéhez. A ’Szenvedélyünk a teljesítmény’ programunk azért jött létre, hogy segítségével fiatal magyar sportolókat támogassunk és hozzájárulhassunk sportolási lehetőségeiknek fejlesztéséhez.” – mondta Hrvoje Ceovic, a Procter&Gamble Közép-Európa ügyvezetője.
„A TESCO Magyarország örömmel állt a program mellé, ami nagyszerű lehetőség volt, hogy a tehetséges fiatal úszók felkészülését és további fejlődését támogassuk. Bízunk benne, hogy az új felszerelésekkel sok száz gyermek úszásoktatása válik egyszerűbbé és biztonságosabbá.” – mondta Hevesi Nóra, a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. kommunikációs vezetője.