Pest megye az élenAz építőipar termelése júliusban több mint 22%-kal bővült, a tendencia az elemzések szerint a jövőben hasonlóan alakul. A felíveléshez az épületek, illetve az egyéb építmények egyaránt hozzátartoznak – vagyis ez a szám a magánberuházásoktól kezdve a raktárépületeken át egészen az utakig, oktatási épületekig mindenre kiterjed.
Az ingatlanpiaci forgalom tavaly 9%-kal haladta meg a 2015-ben tapasztalható adatokat, a mezőnyből kiemelkedett Pest megye, ami arra vezethető vissza, hogy többen költöztek ki a fővárosból, mint ahányan ezt új lakhelyünknek választották – az adásvételek száma megyei szinten 28%-kal bővült. A szakértők véleménye szerint idén a tranzakciók meghaladják a 150 ezres nagyságrendet, amihez a növekedés ütemének mérséklődése társul, az előrejelzések alapján továbbra is a főváros lesz a lista élén. Több, központi szerepet betöltő város esetén figyelhető meg, hogy az agglomerációk előnnyel bírnak a nagyvárosokkal szemben. Ez legnagyobb mértékben Budapestnél tapasztalható: az éves forgalomnövekedés dunakeszi, szigetszentmiklósi, valamint a gödöllői és ceglédi járásokban várható.
Szentendre és Dunakeszi a Dunakanyar élén
A fővárosi agglomeráció egyes települései eltérő népszerűségnek örvendenek, melyet többek között az eladásra kínált ingatlanok árainak változása tükröz. A Dunakanyarban fekvő települések közül idén az első nyolc hónapban az átlagos négyzetméterenkénti árak Vácon 4%-kal, Gödön és Szentendrén 9-10%-kal, Visegrádon pedig 20%-kal emelkedtek, ezzel párhuzamosan Pilisszentlászlón 7%-os csökkenés érvényesült.

A százalékban kifejezett változások hátterében eltérő árszínvonal áll fenn az egyes városokban. A Dunakanyarban elhelyezkedő települések közül a Dunakeszin, illetve Szentendrén eladó családi házak átlagárai – a 325 ezer Ft/m2 átlagárat meghaladva – kiemelkednek, a környéken erre a szegmensre 235 és 250 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti árhoz viszonyítva. Aki ebben a térségben keres eladó lakást, Szentendrén 450 ezer forint feletti, Dunakeszin, Gödön, illetve Vácon 330 és 395 ezer forint közötti átlagos négyzetméterenkénti árakkal kalkulálhat.

Kilőne az építőipar, ha nem lenne munkaerőhiány
A lakáspiac iránt érdeklődők figyelmét az építőiparra vonatkozó adatok közül a kiadott építési engedélyek száma ragadja meg, amely a tavalyi évben a kedvező lakáspolitikai intézkedéseknek köszönhetően közel 32 ezerre duzzadt – e mellett 10 ezer új lakás került átadásra. Az idei adatok sem mutatnak visszaesést vagy stagnálást, sőt: további bővülés észlelhető. A szakértők szerint ez várható volt, ugyanakkor egyre több korábbi megrendelés lép kivitelezési fázisba, ezért érthető módon a megkötött szerződések száma kisebb mértékben növekszik. A visszafogott tendenciát a kedvezményes áfából eredő bizonytalanság, továbbá a munkaerőhiány is magyarázza, ami nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte jelen van.
Forrás: Ingatlannet.hu