Tizennegyedszer volt Mosoly7 Vácon

Mintegy 350 gyermek számára nyújtott önfeledt kikapcsolódást az elmúlt öt napban a Váci Baptista Misszió Alapítvány szervezésében, Vác Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló Mosoly7 rendezvény. Az ingyenes programot – amelynek a váci Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont – immáron tizennegyedik esztendeje rendezik meg így a nyár szünet kezdetén.

– Számos programmal várjuk itt a gyermekeket. Minden alkalommal tartunk reggeli tornát, vannak különböző sportolási lehetőségek, ügyességi vetélkedők, kézműves foglalkozások, bemutatók. A tartalmas programok mellett pedig napi kétszeri étkezést – tízórait és ebédet – biztosítunk a gyermekeknek – foglalja dióhéjba szerkesztőségünknek a Mosoly7-et Meláth Attila, baptista lelkész, a Váci Baptista Misszió Alapítvány vezetője.

A Mosoly7 minden napján repertoárra kerül egy-egy bibliai történet is éppúgy, mint az énektanulás. A Mosoly7 utolsó napja pedig különös jelentősséggel bír a gyermekek számára, hiszen ezen a napon a baptista imaházban megtartott programzárón jelenlévő gyermekek között kisorsolásra kerül három nagy értékű mountain bike kerékpár is.

Meláth Attilától – vagy ahogyan a mintegy ötven segítőjének egyike, Baranyi Barna nevezi: Mosolyunk Pásztorától – megtudtuk, hogy a Mosoly7 mintegy 2 millió forintos költségvetésből valósult meg az idén. – A program költségeit egyrészt a Váci Baptista Misszió Alapítvány finanszírozza saját forrásból, másrészt pedig számos támogatónk van, úgy mint például Vác Város Önkormányzata, a Crazy Bikers, vagy a Váci Rendőrkapitányság – hangzik el a lelkipásztortól, aki kiemelte végezetül, hogy: – Ugyan az általános iskolák 1-6. osztályosainak szóló Mosoly7 véget ért, de egy hét szünet után indul a Misszió angol tábora, illetve szerveznek még egy ifjúsági tábort is a nyár folyamán, amelyre szintén szeretettel várjuk az érdeklődőket.

A Váci Baptista Misszió Alapítvány által szervezett programokról a www.vbma.hu oldalon tájékozódhatnak Olvasóink.