Négy autó ütközött Vácon – egy ember súlyosan megsérült

Négyes ráfutásos baleset történt Vácon, a dr. Csányi László körúton csütörtökön, a délutáni órákban. A baleset során a Báthori utcai lámpás kereszteződésnél egy terepjáró rohant bele az előtte, a piros jelzésre megállt kocsisorba. A terepjáró anyósülésén utazó férfi kirepült az autó szélvédőjén és súlyos sérüléseket szenvedett.

A balesetben szereplő további járművekben utazók – köztük egy kisgyermek – nem sérültek meg a balesetben. A terepjáróban, valamint a három személyautóból kettőben jelentős anyagi kár keletkezett, a harmadik autó – amely legelől állt – lényegében anyagi kár nélkül, még a helyszínelés befejezte előtt elhagyhatta a helyszínt.

Az elsődleges helyszíni vizsgálat alapján feltételezhető, hogy a terepjáró vezetője ittasan ült a volán mögé.

A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt félpályás útlezárás volt érvényben az érintett útszakaszon.