Helyesen jelzett a szén-monoxid-érzékelő egy váci lakásban

Négyemeletes társasház negyedik emeleti lakásában bejelzett a szén-monoxid-érzékelő hétfő este Vácon, az Istenmalmi utcában. A jelzéssel egy időben érkezett haza a lakás tulajdonosa, aki a lakás nyílászáróit kinyitotta, illetve elhagyta az épületet.

– A váci hivatásos tűzoltók méréseket végeztek a lakásban és ugyan kismértékben, de kimutatták a veszélyes gáz jelenlétét. Mivel közös szellőző, illetve kéményrendszerre voltak bekötve a többi lakás is, ezért mindegyikben méréseket végeztek a tűzoltók. Ennek eredményeképpen a földszinti lakásban is kimutatták a szén-monoxid jelenlétét, majd az egységek átszellőztették az épületet és biztosították a helyszínt a gázművek kiérkezéséig. Az esemény során személyi sérülés nem történt, lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor – nyilatkozta szerkesztőségünknek az esettel kapcsolatban Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

(Képünk illusztráció!)